HaziMozi

Samsung: nincs tervben az OLED TV gyártás

1. Oldal

A Samsung Electronics elnöke és TV főnöke, Kim Hyun-Seok megerősítette, hogy a cégnek nincs azonnali terve az OLED TV-k gyártására és szerinte az LCD TV-k kvantumpötty technológiája gyorsabban fejlődhet, mint az OLED.
A Samsung 2013. óta nem képes rentábilisan és elfogadható kihozatallal OLED TV paneleket előállítani. Év elején még arról szóltak a hírek, hogy készül a Samsung OLED TV tömeggyártási technológiája és a megfelelő döntések meghozatalát követően talán újra meg is jelennek az ezzel készülő TV-kkel a piacon akár már 2017-ben. Most viszont úgy tűnik, ebből egyelőre nem lesz semmi.

Samsung_UHD_OLED_TV.jpg
A Korea Herald cikke idézi a Kim Hyun-Seok a Samsung Electronics elnökét és TV főnökét, aki kedden határozottan megerősítette, hogy a cégnek nincs azonnali terve az OLED TV-k gyártására.

„Mindig azt mondtam, hogy két-három évig is eltart, hogy fontolóra vegyük az OLED TV-t. De most, hogy a 2013-as felfüggesztés óta kis előrelépést tettünk azok trükkös gyártásában és magas költségében, nem mondanám, hogy az OLED a mi jövőbeli irányunk” nyilatkozta riportereknek a cég központjában.

A Samsung piacvezető az okostelefonokban használt kisebb OLED képernyők gyártásában, és a közelmúltban állítólag létre is a megállapodás, melynek keretében a következő generációs Appel iPhone-hoz is szállítanak majd ilyeneket. A TV-k esetében azonban sokkal több erőforrást áldoz a cég az LCD TV-k képminőségének javítására. Különösen az idei Samsung SUHD TV-kben is alkalmazott kvantumpötty technológiában lát fantáziát a TV főnök. Szerinte: „Valószínű, hogy az olyan új technológiák, mint a kvantumpötty gyorsabban tudnak fejlődni, mint az OLED”.

A Samsung azt állítja, hogy kvantumpötty TV-i már felülmúlják a jelenlegi OLED TV-ket képminőség és fényesség szempontjából. Bár az utóbbi igaz, de a képminőséget tekintve nagyon is vitatható, hogy az LCD TV technológia lenne a jobb.

Hogy a Samsung ejti az OLED TV-ket, annak hátterében talán nem is csak az áll, hogy a cég nem tudott jelentős előrelépést elérni a panelgyártás költségének csökkentésében és kihozatalának javításában. Az is lehetséges, hogy egyszerűen nem akarnak magas licencdíjat fizetni a szabadalmaztatott WRGB OLED technológia használatáért legnagyobb riválisuknak, az LG-nek.

Kapcsolódó linkek:

A TV világpiacot 10 éve a Samsung uralja, de jönnek a kínaiak
Samsung: készül az OLED TV-k tömeggyártási technológiája
Samsung: a 2016-os SUHD TV-k jellemzőiről
Samsung: szükséges a visszatérés az OLED TV piacra
OLED TV: a Samsung a tintasugaras nyomtatásba invesztál
OLED TV: Panasonic és Samsung 4K OLED TV-k az IFA-n
OLED TV: a Samsung cáfolja az OLED TV gyártás leállítását
Exit mobile version