HaziMozi

Sony: új P és megújult S és V sorozatú LCD TV-k (Helyesbítve)

1. Oldal

A Sony az év elejére felfrissíti LCD TV-i választékát, az új P2500-as, valamint az S2500 és V2500 sorozatok modelljei képminőségét a dinamikus kontraszttal javítva, és a csatlakoztatást egy második HDMI bemenettel bővítve.

Korábbi hírünk, még egy 2006. végi tervezett modellfrissítési terv alapján íródott, mely azóta némileg megváltozott, ezért pontosításra szorul. Elnézést kérünk! – Szerkesztő

A Sony alsó- és középkategóriájú LCD TV sorozatának típusszámaiban egy 5-ös számjegy jelzi azokat az új modelleket, melyek már tartalmazzák a bevezetőben említett frissítéseket.

U_sorozat.JPG
A belépő modellsorozat továbbra is az U2000-es marad változatlan műszaki tulajdonságokkal, de egyre kedvezőbb árakkal (pl.: KDL-32U2000, KDL-40U2000)

Előreláthatólag még ebben a hónapban megérkeznek a hazai üzletekbe is az új P2500-as sorozat modelljei, melyek már a BRAVIA ENGINE képfeldolgozó processzort és technológiát alkalmazzák, a készülékek dinamikus kontrasztaránya pedig eléri az 5.000:1-et, és két HDMI bemenetet találni majd rajtuk.


Az S2500-as sorozat már kapható KDL-32S2500-as típusának is két HDMI bemenete van már, és a kép dinamikus kontrasztaránya szintén 5.000:1. A nagyobb 102, és 117 centis képátlójú modellek, mint a KDL-40S2530 (az utolsó két számjegy a típusszámban a káva színére utal) esetében a LIVE COLOUR CREATION színhűséget javító technológiát is tartalmazzák a készülékek. Ez a korábbi modellekből, mint a KDL-46S2000 még hiányzik.


A V sorozat már teljesen kicserélődött, és ennek következtében, most a még üzletekben lévő, kifutó 117 centis KDL-46V2000-es modellek igen kedvező áron megkaphatóak. A leglátványosabb kontrasztjavulást a korábbi EISA díjas készülék helyébe lépő KDL-32V2500 ígéri, melynél a panel kontrasztarányát is sikerült 1.300:1-ről 1.700:1-re növelni, a dinamikus kontrasztarány pedig a 7.000:1-et is eléri. Ez és a KDL-40V2500, KDL-46V2500 modellek is két HDMI bemenettel rendelkeznek.

Kapcsolódó linkek:

Sony KDS-55A2000: hatalmas kép, finom felbontással
Sony: megérkeztek az új W2000-es BRAVIA LDC TV-k is
Sony: rövidesen kaphatóak az új E2000 és A2000 hátulról vetítős TV-k
Sony: már kaphatóak az új U és a teljes HD felbontású X sorozatú LDC TV-k
Sony Esprit TAV-L1: technológia és dizájn új egysége
Sony: rövidesen kapható a BRAVIA LCD TV-k V sorozata is
Sony: új BRAVIA X, V és S sorozatú LCD TV-k
Exit mobile version