HaziMozi

Warner: a Total HD lemez egyelőre a fiókban marad

1. Oldal

A High-Def Digest-nek nyilatkozó Warner vezető kijelentéseiből kiderül, hogy a korábbi bejelentésekkel szemben a Blu-ray/HD DVD hibrid lemez egyhamar nem kerül az üzletekbe.

Total_HD.JPGA Warner ez év elején a CES-en jelentette be a Total HD lemezt, amivel a formátumháborúra kívánt megoldást javasolni az iparág többi szereplője számára is. A filmstúdió elképzelése szerint az átellenes oldalain Blu-ray és HD DVD tartalmat kínáló hibrid lemez jobban eladható lett volna, mint az egyformátumú lemezek, és terveik szerint az idei év második felében már az üzletekbe kerültek volna az első megjelenések.

Később már arról szólt a stúdió bejelentése, hogy a Total HD megjelenését 2008. elejére halasztják, de továbbra is kitartanak a koncepció mellett, és tíz-húsz műsoros lemez kiadását ígérték a hibrid formátum indulására.

Bár a stúdió azóta hivatalosan hallgat, a Warner egyik vezetője a High-Def Digest internetes magazinnak megerősítette, hogy minden Total HD-vel kapcsolatos tervük fiókba került, a Paramount kizárólagos HD DVD támogatóvá válása után, mivel így megváltoztak a kiskereskedők igényei.

Jim Noonan a Warner Home Entertainment Group hirdetési és kommunikációs stratégiáért felelős vezető alelnöke már múlt időben beszélt a Total HD-ről: „Mi vagyunk az egyetlen stúdió, mely mindkét formátumban állít elő tartalmat. Ha csak a mi filmjeinkkel jelennének meg Total HD-k, az nem jelentene szándékaink szerinti megoldást kiskereskedelmi partnereinknek. Ha valami, akkor most ez csak tovább bonyolítaná az életüket, mert egy újabb terméknek kéne polchelyet találniuk. A mi dolgunk pedig nem az, hogy tovább bonyolítsuk kereskedőink életét.”

Noonan nem zárta azonban ki, hogy a Total HD még napvilágot láthat, ha egy napon más stúdiók formátum-semlegessé válnak. „A Total HD olyasvalami volt, amit megoldásként ajánlottunk az iparágnak a vásárlók tétovázására, és a fogyasztók azon aggodalmára, hogy megvásárolt hardverjük esetleg eltűnik ,elavul. Nincs saját érdekeltségünk a Total HD-ben. Nincs olyan szabadalom amiben benne lennénk, és nem tartunk igényt pénzügyi ellenszolgáltatásra, ha egy másik stúdió úgy döntene, hogy Total HD filmet jelentet meg. Tisztán iparági megoldásként ajánlottuk fel – és még mindig jó és elérhető megoldás, aminek nem járt le az ideje.”

Kapcsolódó linkek:

A Warner cáfol a Blu-ray kizárólagossággal kapcsolatban
Érdekes nyilatkozatok és bejelentések a Blu-ray Fesztiválon
Megoldás a Blu-ray és HD DVD közti formátumháborúra?
Paramount/DreamWorks: a jövőben kizárólag HD DVD-n
Warner: a Total HD lemezek megjelenése 2008-ra halasztva
Warner: Total Hi Def lemezek az év második felétől
Blu-ray HD DVD hírek a CES 2007-en (I.)
Egy optikai lemez mindhárom szabványhoz
Exit mobile version