Omdia: az ultra nagy és a Mini LED TV-k piaca növekszik majd

Az Omdia várakozásai szerint az egyre megfizethetőbb 2 méter (80”) feletti ultra nagy képernyőjű TV-k piaci szegmense 44%-kal növekszik a következő öt évben.


Már tavaly is jól fogytak a 2,5 m közeli vagy nagyobb TV-k, és tudható, hogy 2025 első negyedévében a 189 centis (75”) és nagyobb prémium TV-k kiszállítása 79%-kal bővült az előző évhez képest, a bevételek pedig 59%-kal emelkedtek.

A piackutató Omdia sajtóközleményében a cég negyedéves tévépiacot figyelő új elemzésére hivatkozva azt várja, hogy a TV-k világpiacán a kiszállítások csak minimálisan, a 2025-ös 209 millió készülékről, 211 millióra növekszenek majd 2029-ben. A 2 méter (80 hüvelyk) feletti „ultra nagy” képernyőjű TV-k szegmense azonban várhatóan 44%-kal bővül 2025 és 2029 között, ami 10%-os kombinált éves növekedési rátát jelent. Ezt az ultra nagy LCD TV-k árának csökkenése és a panelmegvilágítási-technológia fejlődése együtt eredményezik majd.

Omdia_ultra nagy TV

Matthew Rubin, az Omdia TV-ket kutató részlegének vezető elemzője szerint: „Az ultra nagy TV-k sokkal alacsonyabb árai egyre több fogyasztó számára teszik elérhetővé ezt a prémium kategóriát. Az árdinamikában bekövetkezett erőteljes változás hátterében a (jobb) gyártási hatékonyság és az áll, hogy a kínai márkák a 1.000 dollár (kb. 340.000 Ft) feletti prémium szegmensben inkább a piaci részesedést és a márka láthatóságát helyezik előtérbe, mint a nyereségességet.”

A növekedés elsősorban a LED háttérvilágítású LCD TV-knek köszönhető, mivel az ultra nagy OLED és mikro LED TV-k továbbra is nagyon drágák, még ha a 210 centis (83 hüvelykes) OLED TV-k árai kezdenek is valamelyest csökkenni.

Az előrejelzés szerint a 2 méter feletti képernyőjű (80”+) TV-k kiszállítása a 2025-ös 9 millió darabról 2029-re több mint 13 millióra növekszik. Az ultra nagy képernyőjű TV-k iránti keresletet továbbra is Kína és Észak-Amerika fogják meghatározni, 2029-ben a kiszállított mennyiség 54%-a illetve 28%-a kerülve ezekre a piacokra. Nyugat-Európában a korlátozott lakóterület miatt hagyományosan a kisebb képernyőméretek dominálnak ugyan, de a 2025-ös 503.000 darabról 2029-re 643.000 darabra növekedhet a kereslet.

Omdia_Mini-LED_80_inch_TV-kiszállítás

A növekedés másik fő összetevője a Mini LED lesz, különösen a prémium RGB Mini LED résszegmens. A Mini LED LCD TV-k éves kiszállítása az előrejelzés szerint a 2025-ös 12 millióról 2029-re 17 millióra nő, ami 9%-os kombinált éves növekedési rátának felel meg. A tömegpiacot várhatóan a szokványos Mini LED fogja uralni, a most még drágább RGB LED vagy RGB Mini LED pedig a prémium kategória készülékeiből várhatóan gyorsan átkerült majd a középkategóriás TV-kbe.

A Hisense már 2026-ban megfizethetőbb RGB MiniLED TV-ket ígér, és a technológiát a Sony és a Samsung sem csak csúcsmodelljeiben alkalmazza majd.

Nem mellékes, hogy a tévégyártók a jelek szerint inkább az RGB LED technológiára összpontosítanak, mint a 8K felbontásra az ultra nagy méretű TV-k esetében.

Kapcsolódó tartalmak kereséséhez az alábbi címkék használatát javasoljuk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.