Panasonic PT-AE300E

Külső; Üzembehelyezés

Árkategóriájában sokan a világ legjobb házi-mozi vetítőjének tartják a Panasonic
PT-AE300
-ast. Az első hazai példányt szerencsénk volt tesztelni.
A házi-mozi vetítők területén egyre jobban érezhető a verseny az LCD és a DLP technológia között. Sokan leírták a folyadékkristályos panelt, mikor bejött a mikrotükrös DMD chip, mondván, kontrasztban, fényerőben és pixel-egyenletességben sokkal jobb az új technológia. Talán épp ez a verseny kedvezett az LCD fejlődésének, mert ez a kezdeti lépéshátrány mára már eltűnni látszik, sőt akár meg is fordulhat. Igen jó példa erre a most tesztelt berendezés.

ptae300lrg.jpg

Külső

Követve, vagy inkább felhasználva az elődök által használt és már bevált dobozt, a PT-AE300-as küllemében nem okoz meglepetést. Lesarkított, téglatest forma, amelyet csak a lencse oldalán bolondítottak meg egy tükörcsíkkal. A csatlakozófelület – amit később részletesebben is elemzünk – a hátsó frontra került, oda, ahol a tápkábelt is dugni kell. Áram alá helyezni viszont már nem itt, hanem egy oldalsó gomb segítségével tudjuk. A két első láb és az egyik hátsó láb magassága állítható, ezekkel pontosan stabilizálhatjuk a felületen a vetítőt, feltéve, ha asztalról kívánunk vele vetíteni. Súlyában sem értek el csökkenést az elődökhöz képest, maradt a 2,9 kg, ami ideálisnak mondható.

Üzembehelyezés

Itt az idő visszatérni a csatlakozófelületre. Házi-mozi vetítőről beszélünk, vagyis joggal várjuk el, hogy bőséges kínálattal szolgáljon a gyártó. Nem is csalódunk. A megszokott D-Sub15 számítógép, kompozit és s-videó mellett nagy örömünkre találni kompozit bemenetet is 3 db RCA csatlakozó formájában, illetve Scart aljzatot, ami igazán ritkaság, bár gyanítjuk, hogy egyre elterjedtebb lesz. Ha ez nem volna elég, akkor ínyenceknek ott egy digitális DVI 24 tüskés csati is (a majdani HDTV-hez). Szép a felhozatal, ha az S-VHS videónkat például a S-Video-n, a DVD-t SCART RGB-n, a műholdvevőt pedig a komponens bemeneten át csatlakoztatjuk, minden bizonnyal elégedettek lehetünk.

ptae300_back.jpg

Helyezzük el a vetítőt a megfelelő távolságba a vászontól, amelynek képátlója 1 és 5 méter között lehet – ennyit tud a lencse fókuszálni. Azt se feledjük, hogy 16:9-es az LCD rendszer, javasolt tehát ilyen arányú vásznat használni, mondjuk 2-3 méter közötti képátlóval.

A bekapcsolást követően felizzik a 120 W-os UHM lámpa, ami 800 ANSI Lumen fényerőt jelent ebben az esetben. Sokaknak ez kevésnek tűnhet, most hogy ebben a méretben több-ezer ANSI is előállítható. Nekik fontos tudni azt, hogy a fényerő növelés a kontraszt gyengülésével jár, így a gyártóknak házi-mozi vetítő kialakításánál ügyelni kell a megfelelő arányra a fényerő és a kontraszt között. Mozizni úgyis teljes sötétségben illik, ott viszont a 800 ANSI bőven elegendő.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .