HaziMozi

Samsung: 10-15%-al csökken az idénre tervezett tévégyártás?

1. Oldal

A Large Display Monitor riportja szerint, a világ legnagyobb tévégyártója az ez évre várt 48-49 millió helyett csak 42-44 millió TV-t bocsát piacra, és a csúcskategóriás készülékekre koncentrálna.


Az Advanced-Television számol be a Large Display Monitor értesüléséről, miszerint a Samsung az ez év végéig kiszállítani tervezett 48-49 millió készülékről valószínűleg nagyjából 44 millióra csökkenti termelését, de vannak arra vonatkozó feltételezések, hogy a végeredmény akár 42 millió is lehet.

Samsung QLED ULTRA HD PREMIUM.jpg
Még ekkora termeléscsökkentés után is valószínű, hogy a Samsung marad továbbra is a világ vezető tévégyártója. Tavaly a Samsung nagyjából 20-21%-ban részesült a tévépiacból (darabszám szerint), honi riválisa az LG 12-13%-ot tudva magáénak csak második volt az évi körülbelül 230 millió eladott TV készülékből.

A jelentősnek mondható 10-15%-os termeléscsökkenéssel a Samsung feltehetően átrendezést hajt végre, hogy még nagyobb hangsúlyt fektessen csúcskategóriájú TV-ire, amelyeknek komoly versenytársai az OLED TV-k.

Az elmúlt évek kudarcos technológiai kezdeményezései 2010-ben kezdődtek, amikor más márkákkal együtt a Samsung is a 3D TV-kben vélte megtalálni az üzleti sikert, ma már tudjuk hiába. 2016 óta nincs a márka kínálatában 3D készülék. 2014-ben megjelent a Samsung első ívben hajlított képernyőjű csúcstévéje, 2015-ben pedig ilyenek alkották az akkorra „SUHD”-nek átnevezett 4K Ultra HD LCD TV kínálat java részét. A vásárlók többségének nem kell az ívben hajlított képernyőjű TV, a 2017-ben ismét, immár QLED-re keresztelt TV-k pedig eddig nem hozták a várt piaci sikert magas áraik és a nem túl lelkes tesztelői és vásárlói visszajelzések miatt.

A legnagyobb kudarc azonban a Samsung OLED TV-k 2012-es piacra viteli kísérlete volt, amit végül ellehetetlenített az alacsony termelési kihozatal. A cég jelenleg követett stratégiája a kvantumpötty technológiát alkalmazó továbbfejlesztett LCD TV-k értékesítésére épül, a hosszú távú cél pedig a sajátfényt kibocsátó QD LED TV kifejlesztése.

Kapcsolódó linkek:

Samsung Q8F: új síkpaneles QLED TV-k az európai piacra
Samsung: már kapható a Q9 csúcsmodell QLED TV
Samsung: QLED TV-k CalMAN automatikus kalibrációval HDR-hez
Samsung The Frame: a TV, ami olyan, mint egy képkeret
Samsung: technikai információk a 2017-es QLED TV-kről (Frissítve)
LCD paneleket vesz a Samsung az ősi rivális LG Display-től
Samsung: bemutatják a Q9 és Q8 QLED TV-ket
Samsung: technológiafejlesztés a 2019-re kész a QLED TV-ig
Exit mobile version