Samsung: szükséges a visszatérés az OLED TV piacra

1. Oldal

A Samsung 2013-ban korlátozott darabszámban értékesített nagyképernyős OLED TV-jéből, amit aztán 2014-ben kivont a piacról, de a Korean ETNews híre szerint visszatérni készül oda ugyanavval az OLED paneltechnológiával, amit az LG használ.
Jelenleg az LG az egyetlen OLED TV gyártó, és idén még bővíti is kínálatát 4K Ultra HD OLED TV-kkel. A Samsung a cáfolat ellenére tavaly felfüggesztette az OLED TV-k gyártását és idén sem kínál OLED TV-t, de visszatérhet a piacra és versenyre kelhet hazai riválisával.

Samsung_UHD_OLED_TV.jpg
Koreai források szerint, a Samsung vezetői belátták, hogy az LCD panelüzletágban már nehéz jelentős profitot elérni, ezért be kell szállniuk a nagyobb hozzáadott értékű OLED panelüzletbe. A megfelelő gyártáskihozatal miatt viszont ehhez át kell térniük az LG által használt WRGB OLED paneltechnológiára. Az egyetlen probléma, hogy a technológiához kötődő lényeges szabadalmak, amelyeket eredetileg a Kodak fejlesztett ki, most az LG Display tulajdonában vannak, mivel azt a Kodak eladta az LG-nek.

A két dél-koreai cég számos jogi csatát vívott már és vív most is szabadalmi ügyekben, és ha a Samsung úgy dönt, hogy az LG által alkalmazott OLED paneltechnológiára vált, akkor ezek a csaták új terepen lángolhatnak fel, hacsak meg nem egyeznek.

A Samsung Display hivatalosan készül a nagyméretű OLED TV panelek gyártására, de egyelőre nem erősítették meg a technológiaváltásra vonatkozó információt, és azt sem tudni, hogy mikor kezdenek bele a szóban forgó OLED TV panelek gyártásába. Az viszont ismert, hogy a cég invesztál az OLED panelek tintasugaras nyomtatási eljárással történő elállításába és korábbi bejelentésük szerint egy új mobilkészülékekhez OLED képernyőket gyártó üzembe is beruház. Az új beszámolók tudni vélik, hogy a Samsung ebben az új gyárban valamennyi OLED TV panelt is előállítana, azokon felül, amiket a 2013-ban felállított kifejezetten OLED TV üzemében gyárt.

Kapcsolódó linkek:

Samsung: a 2015-ös 4K Ultra HD TV-k jellemzői
Samsung: SUHD az elnevezése a kvantumpötty TV-knek
LG: bővülő OLED TV kínálat a CES 2015 kiállításon
Samsung: jövőre sem lesz még OLED TV
OLED TV: a Samsung a tintasugaras nyomtatásba invesztál
OLED TV: Panasonic és Samsung 4K OLED TV-k az IFA-n
OLED TV: a Samsung cáfolja az OLED TV gyártás leállítását
Kevés új OLED TV a CES 2014-en
IFA 2013: a Samsung Ultra HD OLED TV-ket mutatott be
Európában is kaphatóak az első hajlított OLED TV-k
A Kodak eladja OLED képernyő üzletét az LG-nek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .