Már idén tavasszal, a mozgóképipar legfontosabb rendezvényén, a
ShoWest 2005 kiállításon filmes technikatörténeti esemény résztvevői lehettek a látogatók. A rendezvény utolsó napján pedig a digitális vetítéstechnikában
DLP technológiájával úttörőszerepet játszó
Texas Instruments vendégeként olyan illusztris filmkészítők vették fel a 3D mozi nézéséhez szükséges polarizált szemüveget, és tettek elkötelezett nyilatkozatokat az új technológia iránt, mint
James Cameron, Randal Kleiser, George Lucas, Robert Rodriguez és
Robert Zemeckis.
A 3D mozivetítés céljára alkalmas technológia sokat fejlődött az utóbbi években. Szó sincs már vörös és ciánkék lencséjű szemüvegről, melynek viselése fárasztja a szemet, és sokaknak fejfájást okoz, de nincs szükség az IMAX 3D mozikban használatos elektronikusan vezérelt ormótlan változatra sem.
 |
| A "Kis csirke" csőrén látható szemüveg ugyanolyan, mint amit a mozinézők is viselnek majd. |
Az Egyesült Államok kilenc (köztük a három legnagyobb) mozilánca által nemrég megkötött ötéves megállapodás keretén belül első lépésben 85 vetítőtermet szerelnek fel a digitális 3D filmek bemutatására alkalmas
REAL D Cinema rendszerével november 4-ig, amikor is ezekben a
Disney legújabb, komputer-animációs filmje a
Chicken Little bemutatására kerül.
Sok hollywoodi reménykedik benne, hogy a 3D legalább akkora előrelépés lesz a mozi történetében, mint amekkora a hangosfilm vagy a színes technika megjelenése volt. Kétségtelen, hogy nagy szüksége van erre az utóbbi időkben a bevételek csökkenésével küzdő iparágnak. A 3D azt jelentheti, hogy a mozi újra valami olyat tud kínálni a nézőknek, amiért azok hajlandóak kimozdulni otthonról, s otthagyni az mind több háztartásban működő, kényelmes és egyre tökéletesebb élményt nyújtó házi-mozikat.
A 3D sikere azért is fontos a filmipar számára, mert az ilyen filmek iránti igény felgyorsíthatja a digitális mozik elterjedését. Az új technológia ugyanis hozzávetőleg egymilliárd dollár megtakarítását eredményezheti a filmkópiák és azok szállításának feleslegessé válásával. A mozik számára viszont beruházást igényel a digitális technológia, ami vetítőtermenként kb. 85.000 dollárba (17,5 millió Ft) kerül.
A 3D filmek vetítéséhez azonban még további eszközökre van szükség. A
REAL D eljárása az eddigi 3D technológiákkal ellentétben egy projektorra épül, amely a két szemhez tartozó képeket egyesítve vetíti. Mivel a projektor digitális, ezért az a képeket sokkal gyorsabban képes kivetíteni, mint a másodpercenként 24 képkockát magán átfuttató szabvány filmvetítők. A
„Chicken Little” bal és jobb szembe jutó képei felváltva, 144 képkocka per másodperc sebességgel jutnak a vászonra, ami szintén nem hétköznapi, hanem egy speciálisan kezelt úgynevezett ezüst vászon. A legnehezebben az oldható meg, hogy a bal illetve jobb szem csak az oda szánt képeket lássa. Erre a
REAL D Cinema rendszere egy a vetítő optikája elé szerelt adaptert alkalmaz, mely a váltakozó képeket különbözőképpen polarizálja, s így azok csak a fixen polarizált szemüveg megfelelő lencséjén keresztül válnak láthatóvá. Ez a szintén a
REAL D által gyártott szemüveg olcsó, eldobható vagy a mozilátogatónak ajándékozható.
A rendszer szinte tökéletes. A gyors képváltás ugyan némileg összemossa a kép eredeti felbontását (a 2048 soronkénti pixelt kb. 1700-ra), és még a
REAL D vezetői is elismerik, hogy annak használata 300 személyesnél nagyobb befogadóképességű, méretesebb vetítővásznú termeknél nem praktikus. A versengő
In-Three és
NuVision rendszerével szemben a moziknak az a legfontosabb kifogásuk, hogy azok elektronikusan vezérelt szemüvegei költségesek, és kezelésük csak gondot jelent.
Kapcsolódó linkek:
InFocus DepthQ 3D vetítő
Digitális mozivetítők versenyben