Samsung D8000: az új csúcskategóriás 3D LED LCD TV

1. Oldal

A CES kiállításon mutatta be új HDTV-it a Samsung is, amelynek prioritásai az elkövetkező évre a 3D és a „Smart TV”, azaz az internetre csatlakozó okos televízió, s mindezek testet öltenek a D8000-es széria csúcsmodelljeiben is.
A Samsung csúcskategóriás D8000 sorozatú 3D LED háttérvilágítású LCD TV-k számos innovációt vonultatnak föl, mint a szinte keret nélküli kialakítás, az imitált helyi-fényerőszabályzó technológia, az érintőképernyős távirányító, és a teljes internetes szörfözést biztosító beépített web-böngésző.

Samsung_D8000.jpg
A D8000 készülékek mindössze 5mm vastag, majdhogynem láthatatlan kerete csiszolt fémből készül, és formatervük minimalizmusa még a tavalyi C8000 széria modelljein is túlmutat.

A D8000 TV-knek ugyan él LED háttérvilágítása van – ettől lehet szuper-vékony a készülék – de a Samsung a helyi-fényerőszabályzó LED megvilágítást a saját „Micro Dimming Plus” elnevezésű képfeldolgozó algoritmusának implementálásával imitálja, ami a precízebb és lokalizált háttérvilágítás vezérlés révén mélyebb feketét és fényesebb fehéret biztosít.

A két szembe jutó képeket szekvenciálisan megjelenítő 3D LCD TV-knél problematikus „átlátás”, azaz a másik szemnek szánt nem kívánt képtartalom csökkentése érdekében a D8000 készülékekben 240Hz-es (az európai modellekben 200 Hz-es) „Auto Motion Plus” mozgáskompenzált képkocka interpoláció technológiát és LED háttérvilágítás pásztázást alkalmaznak.

A Samsung új csúcskategóriás TV-ibe integrált „Smart Hub” elnevezésű internetes és hálózati funkciók, tényleg igazi okos tévékké teszik ezeket a készülékeket, amelyek képesek a felhasználó videózási szokásai alapján egyedileg műsorokat ajánlani a DLNA hálózaton vagy más online elérhető tartalmak közül. A legfontosabbak a készülékekbe épített Web böngésző és az „App Store” alkalmazásbolt. A TV-ibe először internetböngészőt alkalmazó Samsung azt ígéri, hogy evvel a funkcióval a teljes világháló elérhetővé válik a televízión. A TV készülékek mellett a Blu-ray lejátszókban és házi-mozi rendszerekben is szabványosan megjelenő „App Store” ingyenes és fizetős alkalmazásokat egyaránt kínál, amelyek a HD felbontású televízión használhatóak.

Samsung_D8000_taviranyito.jpg
Újdonság a D8000 készülékekhez mellékelt érintőképernyős távirányító, ami 7,6 centis LCD képernyőjén bármit képes megjeleníteni, amit a LED TV mutat, vagy akár más bemeneti forrás tartalmát is.

A 102, 117, 140 és 165 centis (40, 46, 55 és 65 inch) képméretű D8000 modellek valamikor az első félévben kerülnek piacra, de még pontosan nem tudni mennyiért és mikor.

Kapcsolódó linkek:

RealD és Samsung közös fejlesztésű új 3D képernyő a CES-en
CES 2011: a koreai TV gyártók háborúja várható

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .