CES 2011: a koreai TV gyártók háborúja várható

1. Oldal

A jövő heti Consumer Electronics Show (CES) kiállításon az LG az eddigi legnagyobb LED fényforrású valamint új passzív szemüveggel nézhető „FPR” 3D LCD TV-ket, a Samsung pedig internetképes készülékeket mutatnak be.

A világ jelenlegi két legnagyobb tévégyártója a Samsung és az LG célja, hogy a legkorszerűbb LCD TV-k piacán megerősítsék, illetve – ha, lehet – javítsák pozíciójukat. Ennek érdekében mindent igyekszenek bevetni az év talán legnagyobb fontosságú szórakoztatóelektronikai kiállításán.

Az LG amelynek 2010-ben még nem sikerült a 3D TV-k piacán a terveiknek megfelelő piaci részesedést elérnie, elsősorban erre koncentrál és eltökélten igyekszik bizonyítani, hogy a legjobb sztereoszkópikus látványélményt tudja nyújtani készülékeivel.

LG_72LZ9700.jpg
A cég bemutatni készül az LZ9700 típusjelű 183 centi (72 inch) képátlójú 3D TV-t, ami feltehetőleg a legnagyobb kapható „3D LED (LCD) TV” lesz akkor is, amikor valamikor az év első felében megérkezik az észak-amerikai és más fontos piacokra. A készülék hatalmas képernyőjét teljes LED háttér-világítási rendszerrel látják el, „Micro Pixel Control” helyi fényerő szabályzással és 480Hz-es „TruMotion” mozgáskompenzált képinterpolációs képfrissítéssel rendelkezik. Az új modell DLNA, USB csatlakozással illetve médiakapcsolattal, a gyártó „Smart TV” internetes tartalomelérési funkciójával és a mozgásérzékelős „Magic Motion” távirányítóval is rendelkezik.

LG_47LW6500.jpg
Las Vegasban ugyancsak bemutatja az LG az új típusú polarizált FPR 3D LCD TV-k első LW6500-as sorozatát. Ezek passzív polarizált szemüvegen át nézhető 3D képe mentes a vibrálástól, és „3D Light Boost” kompenzálja a szemüveg okozta fényerőveszteséget. A sorozat készülékei „LED Plus” háttérvilágítást, a 2D tartalmak 3D-re konvertálását, 240Hz-es „TruMotion” mozgáskompenzált képinterpolációs képfrissítést, DLNA és Wi-Fi csatlakozást valamint DivX Plus HD kompatibilitást kínálnak.

Az LG tehát abban bízik, hogy az észak-amerikai piacon jelentősen nő majd a kereslet a 3D TV-k iránt az élénkülő 3D műsorkínálat következtében, és ebben a régióban nagyobb a hajlandóság az új termékek kipróbálására is.

Nyilvánvaló, hogy az LG szeretné ugyanolyan sikert elérni, mint a Samsung, amely jelenleg uralja az amerikai piacot is. Az utóbbi márka immár ötödik éve a vezető tévémárka az USA-ban, és bízik benne, hogy tovább növelheti 3D és internetre csatlakozó eladásait, amivel tovább növelheti előnyét versenytársaihoz képest.

A Samsung is a CES-en igyekszik felkelteni az érdeklődést új TV készülékei iránt, és a kiállításon jelentős szerep jut majd a cég „okos” televízióinak, amelyek az internet csatlakozás mellett számos kifinomult interaktív funkcióval is fel vannak vértezve. A cég „WOW” Smart TV elnevezéssel tervez új TV termékcsaládot elindítani, amelyek közül néhány modell a CES-en mutatkozik be, de részletek még nem ismertek, bár sejthető, hogy lesz köztük a most éppen szoftvermegújítás előtt álló Google TV platformot alkalmazó készülék is.

Kapcsolódó linkek:

Google TV: késlekedés a javításra váró szoftver miatt
Várat magára a 3DTV piaci áttörése
A Toshiba autósztereoszkóp TV-t mutat be a CES 2011-en
Új típusú polarizált 3D LCD TV technológia
LG: új 3D LCD TV-k nanotechnológiai LED megvilágítással
Az iparág az internetre csatlakozó TV-kre hangol

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .