HaziMozi

A BitTorrent tiszteletreméltó technológiává válik?

1. Oldal

A sokak számára széles körben használt illegális zene és filmletöltést támogató szoftveréről ismert BitTorrent egy bejegyzett cég is egyben, mely technológiájával komoly médiavállalkozásokat igyekszik segíteni az internetes videoterjesztésben.
A P2P azaz két pont közötti kapcsolaton alapuló, és az illegális fájlcserélés során előszeretettel alkalmazott internetes letöltési technológiájáról ismert BitTorrent honlapján meglepő módon olyan neves cégek logói találhatóak meg, mint a Paramount, 20th Century-Fox, Warner Bros., Lionsgate, Comedy Central, MTV és más film valamint TV stúdiók.

Pedig ez teljesen érthető, mióta a cég februárban megnyitotta online videó kereskedését, ahol immár teljesen legálisan, a hollywoodi stúdiók engedélyével árulja a letölthető műsorokat.

Bram Cohen a BitTorrent megalkotója már három éve dolgozik azon, hogy miként lehetne üzletileg hasznosítani a technológiát. A filmletöltés mellett nemsokára magának a technológiának a licence is elérhető lesz más cégek és weboldalak számára. A BitTorrent DNA szoftver első felhasználója a Brightcove lesz, mely ily módon terjeszti majd az interneten a CBS, Fox, MTV, és a The New York Times műsorait.

A BitTorrent DNA előnye, hogy kihasználja a kapcsolódó felhasználók internetes sávszélességét és számítógépeit. Miközben ugyanis a felhasználó PC-je a kívánt műsor darabkáit tölti le, ezzel párhuzamosan ugyanannak részleteit mindjárt fel is tölti egy másik felhasználó számára, s mindezt bármiféle központi szerver nélkül. A teljes letöltés számos forrásról származhat, akár olyanokról is, melyeken magukon még be sem fejeződött a letöltés. A technológiát persze a felhasználók egy része továbbra is szerzői jogok megsértésével használja, de legális célú alkalmazása mindenképpen bölcs lépés a szórakoztatóipar részéről.

Ashwin Navin a BitTorrent elnöke becslése szerint a legtöbb videó letöltést biztosító weboldalnak több mint 20 centjébe (kb. 36 Ft) kerül egy órányi digitális videojelfolyam továbbítása az interneten keresztül, és ez gyakran több, mint amit a hirdetésekből fedezni tudnak. A videojelfolyam továbbítási költségének csökkentésével a BitTorrent átformálhatja az egész üzleti modellt.

Kapcsolódó linkek:

Még bő tíz év, mire általánossá válik a filmletöltés
Hollywoodnak fáj a feje az illegális filmletöltés miatt (Kommentár)
IBM: új optikai chipkészlet gyors letöltéshez
A Dreamworks stúdió vezetője szerint a jövő az internetes letöltésé
A „DVD Download” logó jelöli a legális filmletöltést
Bill Gates szerint öt éven belül az internet forradalmasítja a TV-t
Apple TV: médiaközpont Steve Jobs módra
Minden adott a „tölts le és írd DVD-re” szolgáltatáshoz
Microsoft: indul a HDTV és HD filmletöltés az Xbox 360 tulajdonosok számára
Exit mobile version