És a két „SHOW” megy tovább

1. Oldal

Hogy miért jó a két szervezőgárdának az, hogy a nem csekélyszámú, mindkét kiállítást szívesen meglátogatni szándékozó közönséget megosszák, azt csak ők tudják. De az évek óta folytatott, komoly elvi alapokon („Dögöljön meg a szomszéd tehene is!”) nyugvó gyakorlatnak megfelelően idén is párhuzamosan zajlik a két rendezvény.

high-end_250.jpg11. BUDAPESTI HIGH END SHOW a rendezvény elnevezésének megfelelően az audiót inkább művészetnek és miszticizmusnak tekintők számára kínál élményeket. A hat kiállító (és egy szaklap) a budai Bem rakpart 16 – 19. alatti ART’OTEL-ben várja az érdeklődőket.




logo_250.jpgA valószínűleg nagyobb látogatottságú IV. BUDAPESTI HÁZIMOZI HIFI SHOW kiállítói az ellenrendezvénnyel szemben az „iparosok” közül kerülnek ki, – szám szerint 45-en vannak – akik között szinte az összes nagy multi szórakoztatóelektronikai márka képviselteti magát. A rendezvénynek a Hilton Budapest WestEnd ad helyet, (1062 Budapest, Váci út 1.).

Azok tehát, akik mindkét kiállítást szeretnék megtekinteni (reméljük ők vannak többségben) semmiképpen nem kerülhetik el a dunai átkelést, de mi ennek ellenére kívánunk sok sikert mindkét kiállítás résztvevőinek és szervezőinek, valamint jó szórakozást a látogatóknak!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .