Philips: leáll a Pronto távirányítók gyártása

1. Oldal

A Philips azért állítja le a rendszerinstallálók körében népszerű, programozható Pronto rendszervezérlő eszközök gyártását, mert hosszútávon képtelen versenyre kelni az iPhone/iPad alapú vezérlő alkalmazásokkal.
A cég által kiadott sajtóközleményben az olvasható, hogy „2009 decemberében, a Philips bejelentette szándékát, hogy a belgiumi Leuvenből, áthelyezik néhány meglévő távirányító tevékenységét Ázsiába. Ugyanakkor azt a szándékát is kommunikálta, hogy vizsgálja az alternatív stratégiai lehetőségeket a Pronto üzlet számára, mivel ez a tevékenység a továbbiakban nem illeszkedik a Philips stratégiájába. Kiterjedt keresést követően sem találtak azonban megfelelő partnert a tevékenységek akvizíciójára. A Philips így ma megerősíti, hogy leállítja a Pronto termékcsaládot és az ahhoz kapcsolódó tevékenységeket.”

Philips_Pronto.jpg
Világos, hogy a döntés mögött az áll, hogy az iPhone/iPad alapú vezérlő alkalmazások fokozatosan kiszorítják a piacról a költségesebb dedikált rendszervezérlőket. Nem lenne meglepő, ha a többi hasonló terméket gyártó is követné a példát.

A Philips azt is bejelentette, hogy a továbbikaban is támogatást nyújtani a felhasználók meglévő Pronto termékeihez.

Kapcsolódó link:

Pioneer: az új vevőerősítők iPhone/iPod Touch vezérlése

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .