HaziMozi

Újra él a SED TV reménye

1. Oldal

Miután a Nano-Proprietary, Inc. által a Canon ellen indított szabadalmi perben a bíróság nem súlyosbította korábbi ítéletét, és a két fél közelebb jutott a megállapodáshoz, újból van remény a SED technológiájú TV-k megjelenésére.
A Surface-conduction Electron-emitter Display (SED) technológiával kapcsolatos, a Nano-Proprietary, Inc. által kezdeményezett szabadalomsértési eljárásban az elmúlt héten az esküdtszék meghozta ítéletét a Canon ellen. Ennek értelmében a Nano-Proprietary, Inc. további kártérítésre nem tarthat igényt, azon kívül, amit már megkapott, vagyis megtarthatja azt 5,5 millió dollárt, amit a licenc átadásáért korábban megkapott, és az eredeti licenc-megállapodást érvénytelenné nyilvánította.

A bírósági döntés előtt Tom Bijou a Nano-Proprietary, Inc. vezérigazgatója a Canon felé gyakorolt jószándékú gesztusként ejtette a bíróság előtt a korábban fontolgatott csalás vádját. Védekezése során a Canon kinyilvánította, hogy újra megállapodik a licencet illetően, és a SED TV-t az USA-ban is piacra viszi.

Bijou a Nano-Proprietary, Inc. vezérigazgatója a következő közleményt adta ki: „Miközben csalódottak vagyunk az esküdtszék ítéletét illetően, nem feledkezhetünk meg róla, hogy a legfontosabb győzelmet az eset kapcsán már elértük mikor a bíróság megerősítette a Canon licencének érvénytelenítését a szerződés megsértésének eredményeként. Azzal is elégedettek vagyunk, hogy a per során a Canon megerősítette tervét, hogy folytatja a SED TV ügyét, és továbbra is hisszük, hogy a tér-emissziós képernyőjű televízió jeles esemény lesz a Nano-Proprietary számára. Fontos gesztust tettünk a Canon irányában a per menete során, ami bízunk benne keretet nyújt majd a jövőbeli együttműködéshez és megállapodáshoz. A mai ítéletben semmit sem változtat a tényen, hogy miénk a jelentős szellemi tulajdon, amit úgy hisszük a meg kell, hogy vásároljon akár a Canon vagy valaki, aki az elektron-emisszión alapuló televíziókat kíván eladni a világ legszélesebb földrajzi tájain, ahol minket illetnek a jogok….”

CEATEC2006_SEDTV4.jpg
Elméletileg a Canon még leszállíthatja a SED HDTV-t a következő hat hónapban, tartva eredeti ütemtervét. Másrészt más cég is hozzájuthat a technológia licencéhez a Nano-Proprietary-tól. Természetesen felmerül a kérdés, hogy a Toshiba illetve más cégek (esetleg a Samsung) mit tesznek egy ilyen ígéretes képmegjelenítő technológia megszerzése érdekében.

Kapcsolódó linkek:

A Samsung is érdeklődik a SED TV iránt?
A bíróság elmarasztalta a Canon-t a SED ügyében (Frissítve)
Canon: SED TV gyártás csak 2010-től
A Canon kivásárolja a Toshibát a SED-ből, de így kérdéses a tömeggyártás
Toshiba: a SED HDTV nem lesz látható a CES 2007-en
Az első nyilvánosan kiállított SED HDTV-k
Idén kezdi el építeni a SED TV gyártósort a Canon és a Toshiba
A Toshiba nem kíván 2006-ban megjelenni a SED TV-vel
SED panel az IFA-n zárt ajtók mögött
Épül a Canon és Toshiba SED gyára
Exit mobile version