Az LG OLED TV-jét februárban már szállítják Koreában

1. Oldal

Az LG Electronics (LG) ma bejelentette, hogy hazai piacán már előrendelhető az 55EM9700 modellszámú OLED TV, aminek kiszállítása a következő hónapban meg is kezdődik, és állítólag az első negyedévben már az európai piacra is jut majd belőle.


Az LG majd egy éve a CES 2012 kiállításon mutatta be először 140 centis képátlójú OLED TV-jét, de aztán a várakozások ellenére a versenytárs Samsung készülékével együtt késett az új OLED TV-k forgalmazása.

LG_OLED_TV.jpg
A dél-koreai fogyasztók mától több mint 1.400 LG kereskedőnél megrendelhetik az 55EM9700 OLED TV-t, aminek szállítását 11 millió won (kb. 2,3 millió Ft) kifizetése ellenében a jövő hónapban el is kezdik.

A jövő héten megnyíló CES 2013 kiállításra időzített LG bejelentéssel lépéskényszerbe kerül a Samsung is, amely eddig azt jelezte (de nem deklarálta), hogy saját OLED TV-jének eladása 2013 első három hónapjában kezdődik.

Az LG, mint az első és eleddig egyetlen cég, amely bejelentette az új TV technológia elérhetőségét, most nyilván gyorsan igyekszik vezető piaci részesedést felépíteni az OLED TV piaci szegmensben, ami persze még 2014-ben sem lesz túl nagy a becsült 1,7 millió darab készülékkel a teljes 250 milliós TV piachoz képest.

Információk szerint az európai piacra szánt 55EM970V modell árusítása valamikor az első negyedévben megkezdődik, de az még nem ismert, hogy hazánkban mikor és mennyiért lehet majd azt kapni.

Kapcsolódó linkek:

Késnek az LG és a Samsung OLED TV-k
LG: három modellváltozata lesz a 140 centis OLED TV-nek
IFA 2012: bemutatkozik az LG 213 centis 4K TV-je is
Az LG 140 centis OLED TV-je is ott lesz a CES 2012-őn

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .