Rekord bírság kartell miatt a Philipsnek és öt más TV gyártónak

1. Oldal

A Philips, az LG és a Samsung is érintett azokban a közel egy évtizedig tartó kartellekben, amiért az Európai Bizottság rekordösszegű, összesen 1,47 milliárd eurós (kb. 415 milliárd Ft) bírságot szabott ki hat vállalatra.
Kartell_200px.jpgNem elég, hogy a TV gyártók többségét a piac szűkülése miatt komoly veszteségek érik, most az Európai Bizottság is bírságot szabott ki sokukra, mert tíz évig bizonyítottan részt vettek a ma már elavult katódsugárcsöves TV-k és számítógépes monitorok piacának felosztásáról és az árak rögzítéséről.

Az érintett cégek csúcsvezetői még 1996 és 2006 között találkozgattak Európa nagyvárosaiban (még Budapesten is) és Ázsiában, hogy a gyakran a golfpályákon végződő úgymond „zöld üléseken” megegyezzenek. A cégek pontosan tudták, hogy amit tesznek törvénysértő, és tartva a következményektől mindent megtettek, hogy titokban tartsák azt.

Joaquin Almunia az EU versenypolitikai biztosa közleményében leszögezte, hogy a katódsugárcsövekkel kapcsolatos visszaélések „tankönyvi kartellek” voltak, méghozzá „a versenyellenes magatartás legrosszabb fajtájából, ami szigorúan tiltott az Európában üzleti tevékenységet folytató vállalkozásoknak”. Almunia szerint a jogsértések különösen a fogyasztók számára okoztak károkat, minthogy az általuk vásárolt képernyők árának 50-70 százalékát a katódsugárcső tette ki.

Az EU trösztellenes szabályzótestületétől a legnagyobb büntetést, 313,4 millió eurót (kb. 88,7 milliárd Ft) a Philips kapta az árak rögzítésében és a piacok alakításában betöltött szerepéért. A hollandiai óriásvállalat bírsága elméletileg akár 2,2 milliárd euró (kb. 623 milliárd Ft) vagy 2011. évi forgalmának 10 százaléka is lehetett volna, de a nyomozás során tanúsított együttműködése miatt végső büntetésének 30 százalékát elengedték. A második legnagyobb 295,6 millió eurós (kb. 83,7 milliárd Ft) bírságot az LG Electronics lesz kénytelen fizetni. Ugyanakkor a Philips és az LG Electronics egykori közös LG Philips Displays vállalatára is 391,9 millió euró (kb. 110,9 milliárd Ft) büntetést szabtak ki.

Bírságot kapott még a Panasonic Corp 157,5 millió euró (kb. 44,6 milliárd Ft), a Samsung SDI 150,8 millió euró (kb. 42,7 milliárd Ft), a francia Technicolor (korábban Thomson) 38,6 millió euró (kb. 10,9 milliárd Ft) és a Toshiba Corp 28 millió euró (kb. 7,9 milliárd Ft) összegben, továbbá két Panasonic vegyesvállalatot is szankcionáltak.

A kartelleket befújó tajvani Chunghwa Picture Tubes mentesült a büntetés alól.

Az Európai Bizottság sajtóközleménye és a kiszabott bírságok részletezése itt olvasható.

Frans van Houten a Philips vezérigazgatója azt nyilatkozta, hogy a cégcsoport fellebbez az általa aránytalannak és indokolatlannak mondott büntetés ellen.

Két éve a Chunghwa Picture Tubes, a Samsung Electronics, az LG Display és három másik árkartellező LCD panelgyártó kapott 649 millió eurós bírságot.


Kapcsolódó linkek:

649 millió eurós bírság hat árkartellező LCD panelgyártónak
Milliárdos bírság árkartellező LCD panelgyártóknak

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .