HaziMozi

A CeBIT-en is zajlik a Blu-ray kontra HD DVD csata

1. Oldal

A Hannoverben zajló CeBIT-en került bejelentésre, hogy megalakult a European HD DVD Promotional Group, a Blu-ray Disc Association európai elnöke szerint pedig három év múlva már DVD sem létezik majd.
Kezdjük talán az utóbbi, túl sok realitásérzéket nem tanúsító kijelentéssel, melyet Frank Simonis tett, ami szó szerint így hangzott el a Blu-ray Disc (BD) Association európai elnöke szájából: „Három éven belül csak Blu-ray lesz”. Aztán a Sony PlayStation 3 (PS3) eheti megjelenése alkalmából a CeBIT-en megtartott beszédében pontosabban is kifejtette igen optimista jóslatát, miszerint a BD a HD DVD-t már legyőzte, és mindössze három éven belül felváltja a DVD-t is. Simonis azt is kijelentette, hogy 2006. végére a BD a HD piac 96 százalékát tudhatta magáénak Japánban, és ebben Európa is követni fogja. Majd beszédét azzal zárta: „A tartalom a király és a BD-nek van tartalma”. Ezzel arra utalt, hogy a nyolc nagy hollywoodi filmstúdió közül öt kizárólagosan csak a BD-t támogatja, további két stúdió BD és HD DVD lemezeke is megjelentet, s csupán a Universal ad ki csak a HD DVD-t.

A DVD három éven belüli eltűnését igencsak megkérdőjelezi, hogy több mint 140 millió DVD lejátszó van használatban világszerte. Blu-ray lejátszásra alkalmas berendezés viszont most még csak kb. 2 millió van a piacon, s ezek is javarészben a PS3 játékkonzolok. A Sony egyébként továbbra is 6 millió PS3-at szeretne eladni ez év végéig, de kérdéses, hogy ezt a célt sikerül-e elérnie, mert egyelőre a versenytársak játékgépei, közte a nagy rivális Microsoft Xbox 360 jóval kelendőbbek.

A HD DVD Európában még mind az eladott lejátszók, mind a lemezek tekintetében jelentősen vezet a BD előtt, s ez jórészt azzal magyarázható, hogy jelenleg csak két asztali Blu-ray lejátszó kapható, és az európai piacra szánt egymillió PS3 csak a héten kerül a boltokba. Nem kétséges, hogy amint a BD lejátszásra alkalmas játékkonzolok eljutnak az európai háztartásokba is, a formátum piaci súlya növekedni fog az öreg kontinensen is.

A Studio Canal, a Universal, a Toshiba és a Microsoft sajtótájékoztatón jelentette be a CeBIT-en, hogy megalakult a European HD DVD Promotional Group támogatói csoportot. Az új szervezet filmstúdiókat, forgalmazókat, szórakoztatóelektronikai, IT és PC gyártókat, valamit lemezsokszorosító és előállító cégeket tömörít majd egész Európából és a föld más tájairól. Ahogy a hasonló észak-amerikai szervezet, úgy az európai is az eredetileg Japánban szervezett HD DVD Promotional Group-al működik együtt a formátum minőségének és értékeinek fogyasztók számára történő megismertetésben.

A jelenleg is futó marketingkampány, mely a „The Look and Sound of Perfect” (talán „tökéletes látvány és hang”-nak fordítható) jelszóval mutatja be a HD DVD-t Európában is felhasználásra kerül a www.hddvdeurope.com weboldal országonkénti változatainak elindításával. A csoport és tagvállalatai azt tervezik, hogy a 2007-es karácsonyi vásárlási szezonban és 2008-ban támogatással állnak a kampány mögé. A kampány a formátumot és a vele együtt forgalmazott HD DVD hardvereket promótálja majd. A hivatalos sajtóanyaga szerint e hónap végéig 100-nál több (harmaduk európai stúdióktól származó), az év végéig pedig már 300 többnyelvű műsoros HD DVD lemezt lehet majd kapni Európában. Egy külön előadáson az is elhangzott, hogy a fogyasztókat nemcsak a hollywoodi kasszasikerek érdeklik, de azok a regionális filmalkotások is, melyek Európában vagy Ázsiában születnek, s melyek HD DVD-n való olcsóbb és egyszerűbb megjelenését különösen a Toshiba és a Microsoft igyekszenek segíteni.

Kapcsolódó linkek:

Toshiba: az új HD-EP10 HD DVD lejátszó nyáron érkezik
Samsung: kérdéses a BD-P1200 Blu-ray lejátszó európai forgalmazása
A formátumháborús „helyzet egyre fokozódik”
Németországban egyelőre a HD DVD vezet a Blu-ray Disc-el szemben
Az európai PlayStation 3 kevesebb régi játékot tud majd lejátszani
Toshiba HD-XE1: a második HD DVD lejátszó februártól kapható Európában
Sony PS3: március 23-tól Európában is
A formátumháborúnak még nincs vége (Kommentár)
A következő hónapban már Európa is nagyfelbontású optikai lemezeket néz
Exit mobile version