Albacomp ACTIVA V3321: az első magyar LCD TV

1. Oldal

Az Albacomp ACTIVA V3321 LCD TV a PC-ket, laptopokat és szervereket előállító és komplex számítástechnikai szolgáltatásokat nyújtó székesfehérvári informatikai vállalat első szórakoztatóelektronikai terméke, mely igen kedvező áron lesz kapható.
Az Albacomp ACTIVA V3321 LCD TV (már ha ez lesz a hivatalos modellszáma) már a jövő héten az üzletekbe kerül, és a cég 500 millió forint forgalmat vár LCD televíziók értékesítéséből. A sajtótájékoztatón kiadott közlemény ugyan „saját összeszerelésű” készülékről szól, de tudtunkkal – legalábbis az első szériák – Angliában egy OEM gyártó üzemében készülnek kifejezetten az Albacomp konfigurációja szerint. Ezt a 82 centis (32 inch) képátlójú készüléket később 58, 69 és 94 centis (23, 27 és 37 inch) modellek is követik majd. A V3321 bevezető fogyasztói ára 249.990 Ft.

„Több tényező is szólt az LCD televízió-gyártás beindítása mellett. Egyrészt fontos számunkra, hogy jobban ki tudjuk használni gyártási kapacitásunkat, másrészt mi is érzékeljük azt a tendenciát, hogy az otthoni szórakoztatás hangsúlya egyre inkább PC alapúvá válik, és ebben a környezetben ma már az LCD képernyő az elfogadott kijelző. A termék szervesen illeszkedik a kínálatunkba, leginkább a digitális otthon középpontjába szánt Albacomp Activa MediaCenter PC-vel egészítik ki jól egymást. Nem utolsósorban pedig úgy látjuk, hogy az ázsiai gyártású termékekkel szemben előnnyel indulnak az uniós gyártású termékek, így az LCD televíziók is” – mondta el Laufer Tamás, az Albacomp Rt. vezérigazgatója.

Albacomp_LCD_TV.jpg
A V3321 pontos specifikációja még nem teljesen ismert, de az biztos, hogy egy 1366×768 felbontású, 1000:1 kontrasztarányú panelt építenek bele, mely 176 fok nézőszög tartományban nyújt közel képminőséget, képpontjainak állapotváltási válaszideje 8 milliszekundum és tervezett élettartama 60 ezer óra. A készülék képfeldolgozó elektronikájának eredete nem ismert (talán Philips), de lévén digitális képmegjelenítő természetesen progresszív a képfrissítés, és az egy analóg tuner képében állítólag egy videobemenet képe is megjeleníthető a képernyőn (PIP). Bár digitális HDCP kompatibilis DVI/HDMI bemenet hiányában az első magyar LCD TV még nem viselheti a HD-ready megjelölést, de azért alkalmas nagyfelbontású képek megjelenítésére. Van benne teletext funkció is, és menürendszere természetesen magyarnyelvű.

A sajtótájékoztatón bemutatott készülék külseje inkább a konzervatív ízlésnek megfelelő. A képernyőt egy letört élekkel formázott fényes fekete keret fogja körül. A V3321 hangsugárzói a képernyő alatt, egy levehető sötétszürke hosszúkás dobozban kapnak helyet. Ezek annyira függetlenek magától a képernyőtől, hogy a hangsugárzókhoz vezető kábelek a hátlapon kívül futnak a 2x15W teljesítményű erősítők kimeneteként szolgáló klipszekhez. Úgyhogy, ha nem szól egyik vagy másik hangsugárzó, akkor először ezt a csatlakozást érdemes ellenőrizni.

A többi csatlakozó, a 2db SCART (melyből az egyik RGB jelet is fogad), a nagyfelbontású videojel formátumot is fogadni képes komponens és a hozzá tartozó audio bemenetek, valamint a PC (VGA) és mini Jack audio csatlakozója egy a készülék hátlapjában kialakított szélesebb mélyedésben helyezkednek el. Így a hozzájuk vezető kábelek és konnektoraik nem állnak ki hátra a TV hátlapjának síkjából, ami lehetővé teszi annak falra szerelését. Van még ezeken kívül egy fejhallgató kimenet és egy AV bemenet (talán S-Video is, de ez nem biztos), és szokatlan módon egy AV kimenet is.

Szó esett róla a sajtótájékoztatón, hogy a magyar LCD TV-k a brit központú, de más országokban is aktívan terjeszkedő Dixons elektronikai kereskedelmi lánc révén importra is kerülhetnek majd.

Mi sok sikert kívánunk az első magyar LCD TV-nek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .