Van házi-mozija? Tévedett!!

Még több kényelem

Míg Közép-Európában lassan-lassan hódít csak az otthoni mozizás kultúrája, addig az Egyesült Államokban már sokan abból is megélnek, hogy a meglévő házi-mozi tulajoknak csecse-becsét árulnak.
05_THX.jpgIgen, jól látják! A THX az Ön mozijába is belopta magát. 100 ezerért kiteheti, hogy ez bizony egy minősített rendszer. A táblán rajta van, hogy ez az Ön minősített rendszere, nem egy másik minősített rendszert üzemeltető helységből elhozott minősített rendszert igazoló tábla. Ez mindenképp kell, ez komolyságot ad a helységnek.













06_fali.jpgHogy feloldjuk ezt a komoly hangulatot, esetleg a csemege pult mögé helyezzünk üvegszál optikás, fényjátékos faliszőnyeget, amely kívánság szerint az Ön nevét írja ki, miközben a színpompás fények a nemsokára vetítendő film előtti izgalmakat fokozzák. Ez szó szerint elkápráztatja a vendégeket, így a 400 ezer forintnyi kiadás szinte kötelező jellegű.





07_parna.jpgGondoljunk azokra a barátainkra is, akik éjt nappallá téve dolgoznak, hogy majd egyszer nekik is ilyen mozijuk lehessen otthon. Ők bizony fáradtan érkeznek és gyakran előfordul, hogy a hosszú párbeszédek alatt elszundítanak. Helyezzünk ilyenkor – kényelmükről gondoskodva – a fejük alá 50 ezer forintos párnát.





















08_popcorn.jpgElérkeztünk a bemutatás csúcspontjához, a pattogatott kukorica masinához. Azt gondolták, hogy ezt megúszhatják, ugye? Hát nem! A vendég követeli a popcorn-t, ez kérem kötelező, ez már hagyomány, e nélkül nincs is mozi. Ha nem lehet könyékig beletúrni a kukoricásdoboz mélyére, akkor a vendég duzzog, hiányérzettel távozik és bosszúból senkinek nem meséli el, hogy milyen az Ön mozija. Szintén kötelező darab tehát. Még szerencse, hogy csak 200 ezer.














09_intro.jpgHa kényelmesen ül mindenki, feltankoltak a vendégek és lehunytak a fények, kezdődhet a mozi. Pillanat! Még mielőtt belecsapnánk a filmbe egy animált intrót le kell vetítenünk, amelyben még utoljára tudatosítjuk vendégeskedő barátainkkal, hogy a mi mozinkban vannak, a mi kukoricánkat eszik, a mi filmünket nézik. Ezért az élményért a 40 ezer forint nem is kérdés.










Nem összegezzük a bemutatottakat. Nem beszéltünk ugyanis a kamera alakú lámpáról, a filmszalag motívumokkal díszített padlószőnyegről, a sztárokkal illusztrált bordűrről, az elképesztő képkeretekről, a platina mozijegyről (ajándékba hazavihető a nevünkkel), a neonos óráról, az elválasztó korlátról és még sorolhatnánk.
Ebből kérem cégek élnek meg odaát, ami azt bizonyítja, hogy komoly kereslet van rájuk. Idehaza talán még várnunk kell pár évet, hogy ezek legyenek a legfontosabb kellékek a mozinkban. Addig is bíztatunk mindenkit, hogy az épelméjűség határain belül építse a moziját. Mi ebben segítünk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .