Végső búcsú a jó öreg videomagnótól

1. Oldal

Úgy tűnik idén utoljára kerül a karácsonyfák alá videomagnó mielőtt a hanglemezhez, a kazettához és az írógéphez hasonlóan a múlt ködébe vész.
A legnagyobb brit elektronikai termékeket árusító áruházlánc a Dixons már be is jelentette, hogy a továbbiakban nem árul videomagnókat, és az utolsó darabokat is leveszi boltjai polcairól, hogy helyet adhasson a DVD felvevők és merevlemezes Personal Video rekorderek számára.

„Búcsút mondunk a szórakoztatóelektronika történetének egyik legfontosabb termékének”, mondta John Mewett a Dixons marketing igazgatója, majd így folytatta: „A videomagnó egy generáció óta velünk van, és sokan nőttünk fel a szalagos felvételek okozta örömökkel és némelykor bosszúságokkal. Most azonban már a digitális korba léptünk és a rendelkezésünkre álló új DVD technológia jelentős előrelépést jelent mind a képminőség, mind a használhatóság tekintetében.”

RIP_VHS.jpgA 28 éve megjelent videomagnó valóban forradalmasította az emberek tv nézési szokásait, először téve lehetővé számukra a műsor rögzítését. Miután a nyolcvanas évek elején a Sony Betamax kihívásával szemben nyert, a VHS több mint 25 évig uralta a házi szórakoztatóipar piacát. Talán nem sokan tudják, de a VHS sikere a képminőség tekintetében fejlettebb Betamax-al szemben éppen a videokölcsönzők támogatásán múlott. 1990-re már évente több mint 200 millió videomagnót értékesítettek világszerte.

A videomagnó napjai azonban meg voltak számlálva a digitális kép- és hangminőséget nyújtó, helytakarékos és az ide-oda tekerést nem ismerő, azonnali műsorelérést biztosító DVD lemez megjelenésével. A DVD felvevők és lejátszók folyamatos és drámai árcsökkenésének következtében a videomagnók egyre nehezebben eladhatóak.

Bár valószínűleg a családi eseményeket nagy videokazetta archívumra rögzítőknek még sokáig lesz szükségük megfelelő lejátszóra, ezen a szűk piacon kívül 2005-re a VHS kihal. Britanniában a videotékák már ma is ötször több DVD-n megjelenő műsort kölcsönöznek, mint kazettán elérhetőt. A filmek egy részét pedig VHS-en már nem is jelentetik meg.

Nyugodj békében VHS!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .