140 centis TV-n 2,7 méterről látható a 4K és Full HD különbsége?

1. Oldal

Úgy tűnik igen, legalábbis ezt látszik igazolni azon vitatható összehasonlító teszt, amelynek résztvevői a címben megadott távolságból többségében eltalálták, hogy melyik a 140 centis Full HD és 4K Ultra HD felbontású TV-k közül az utóbbi.
Még a hónap elején a brit HDTVtest azt próbálta megvizsgálni, hogy úgymond „normál nézési távolságból” látható-e a különbség a Full HD (1080p) és a nála négyszer nagyobb 4K Ultra HD (2160p) felbontás között. Ezért egy a brit Richer Sounds kiskereskedelmi lánc által szervezett Ultra HD és OLED TV-ket bemutató rendezvényen felállítottak egy összehasonlító tesztet szolgáló készülékpárt.

4K_Ultra_HD_vagy_Full_HD.jpg
Mindkét készülék 140 centis (55 inch) képátlójú volt, az egyik Ultra HD (2160p), a másik csak Full HD (1080p) natív felbontással, és mindkettőn ugyanaz a tartalom volt látható 1:1 pixelmegfeleltetéssel. Hogy azokat ne lehessen azonosítani a készülékeket feketére festett házba építették, mely a képernyőket kivéve mindent eltakart. A TV-ktől 9 láb (kb. 2,74 méter) távolságra felállított kordon mögül a demó videó megtekintése után választhatták ki a rendezvény látogatói, hogy melyik a 4K Ultra HD készülék.

A tesztben résztvevő 49 válaszadóból csak egy tévedett, vagyis 97%-uk jól választotta ki az Ultra HD TV-t, és részt vehettek egy sorsoláson, aminek egy 100 font (kb. 35.500 Ft) értékű utalvány volt a díja.

Még a HDTVtest cikke is megállapítja viszont, hogy a teszt meggyőzőnek tűnő eredménye alapján sem adható végleges válasz a vizsgálni kívánt kérdésre, van ugyanis néhány probléma magával a lebonyolított teszttel.

A teszt során a kiváló 4K videó tartalmakat egy PC-ről játszották le a lehető legjobb minőségben, ami kritikus vélemények szerint nem reális, mert a valós jövőbeli Ultra HD TV anyagok valószínűleg erősebb tömörítésűek lesznek ezeknél. A teszt szervezőinek szándéka viszont pont az volt, hogyha van, akkor demonstrálják az Ultra HD és Full HD különbségét, és ehhez nyilván a legélesebb és legtöbb részletet tartalmazó videók alkalmasak csak.

Nehézséget jelentett, hogy az összevetett képernyők között csak felbontásban legyen különbség még teljes kalibrálás ellenére is. Az összehasonlításhoz a Samsung UE55F9000 és UE55F8000 készülékeit választották, melyekről azt gondolták, hogy hasonló SPVA LCD paneljeik vannak, de kiderült, hogy azok feketeszintje és gamma válasza némileg eltérnek egymástól, ami érthető, tekintve hogy nem ugyanarról a panelről van szó. A legkorszerűbb műszerekkel és kalibrációs szoftverrel megpróbálták kiküszöbölni az eltéréseket, de a képernyők egymásmelletti összehasonlítása a legkisebb eltéréseket is felnagyítja. Nem tudni, hogy ez megkönnyítette-e a díjra hajtó látogatók dolgát, vagy befolyásolta őket döntésükben.

A teszt lebonyolítói azt nem tudják, hogy hogyan sikerült a résztvevők elsöprő többségének kiválasztania az Ultra HD TV-t. Kérdéses, hogy valamely képrészletet tényleg élesebbnek láttak-e a nagyobb felbontású készüléken, és ha igen, akkor miért? Az emberi látás korlátozott felbontóképessége miatt nem lehetne különbség 2,7 méter távolságból a két kép között, de a többség számára ennek ellenére mégis látható volt valami eltérés.

Mivel a képminőség megítélésének csak egyik eleme a felbontás, és ha az mégsem lenne látható, akkor lehetséges, hogy egyszerűen az Ultra HD TV mélyebb feketéje vagy más miatt választották azt.

Mindezt elkerülhették volna, ha a tesztben két teljesen egyforma Ultra HD készüléket használnak, az egyiken a natív 4K tartalmat a másikon annak Full HD-ra lekonvertált változatát megjelenítve. Az utóbbi persze a Full HD videót felskálázza képernyője 4K felbontására, de az már semmiképp nem lett volna natív 4K, és így tényleg csak a megjelenített képek felbontása különbözött volna.

Kapcsolódó linkek:

Milyen TV-t vegyek? (2013.)
Samsung: kisebb 4K Ultra HD TV-k a kínálatban
Samsung: a 2013-as Smart TV-k már kaphatóak
Képméret és képfelbontás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .