2021-ben magához tért a mozis és otthoni szórakoztatás világpiaca

2021-ben a globális mozis és otthoni szórakoztatás piaca 24%-kal közel 100 milliárd dollárra nőtt, melyből a mozi 21%-kal, az otthoni és mobil tartalomterjesztés 79%-kal részesedett.


A 2020-as visszaesést követően 2021-ben magához tért és a 2019-es eredményt is némileg túlszárnyalva közel 100 milliárd dolláros (kb. 35.000 milliárd Ft) rekord bevételt ért el a globális mozis és otthoni szórakoztatás piaca. A járvány még tavaly is hozzájárult a mozik gyenge piaci szerepléséhez, miközben az otthoni szórakoztatás szárnyalt a streaming szolgáltatások rohamos bővülésének köszönhetően.

Utoljára 2016-ban volt nagyobb a mozis, mint az otthoni szórakoztatás piaca. Alig hat évvel ezelőtt még szinte elképzelhetetlennek tűnt, hogy új kasszasiker filmek premierjeire ne  filmszínházakban kerüljön sor. 2021-ben a jelentősebb streaming szolgáltatások által gyártott egyre jelentősebb és sikeresebb eredeti tartalmak mellett már bevett gyakorlat volt filmek egyidejű streaming és mozis bemutatása.

Globális mozi- és szórakoztatópiac 2021

A Motion Picture Association (MPA) 2021-es THEME jelentése szerint: „2021-ben a digitális piac a mozi és az otthoni/mobil szórakoztatóipar együttes piacának 72 százalékát adja, szemben a 2020-as 75 százalékkal. A maradékot a mozi piac (21%) és a fizikai (műsorhordozók) piaca (7%) tette ki.”

Az adatokból látszik, hogy 2020-hoz hasonlóan még 2021-ben is hetekre, hónapokra bezárásra kényszerültek a világ filmszínházai.

A streaming szolgáltatások viszont továbbra is egészséges növekedésnek örvendenek szerte a világon, ami viszont negatívan hatott a DVD és Blu-ray lemezek eladásaira. A fizikai műsorhordozó lemezek globális piaca a 2015-ös 20 milliárd dollárról 2021-re 6,5 milliárd dollárra (kb. 2.300 milliárd Ft) esett vissza.

Az iparágat megváltoztató súlyos világjárvány után az MPA optimista a jövőt illetően. Charles H. Rivkin, az MPA elnök-vezérigazgatója szerint: „Az elmúlt két évben a világjárvány mindennapi életünk szinte minden területére hatással volt, új és váratlan kihívásokat teremtve. A film-, televíziós és streaming iparág sem volt immunis, és sok tekintetben még mindig ebben az új valóságban navigálunk. De mivel a Motion Picture Association idén ünnepli fennállásának 100. évfordulóját, újból optimista vagyok. Röviden, 2021-ben kezdődött meg iparágunk gyors fellendülése.”

Globális mozi- és szórakoztatópiac plusz fizetős TV-k 2021

A fizetős (kábeles, műholdas, földfelszíni, IP-s) TV-ket is beszámítva a globális piac eléri az évi közel 330 milliárd dollárt (kb. 115.000 milliárd Ft). Ennek jó része a sportközvetítési jogokhoz kapcsolódik.

Kapcsolódó tartalmak kereséséhez az alábbi címkék használatát javasoljuk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .