FIFA+: ingyenes streaming szolgáltatás évi 40.000 élő meccsel

Az élő meccsközvetítéseket, dokumentumfilmeket, archivált mérkőzéseket, visszajátszásokat és még sok mást kínáló FIFA+ már elérhető.


A már többféle platformon nézhető 2019-ben indult UEFA.tv után a FIFA is elindította ingyenes streaming szolgáltatását.

FIFA-Plus_kiemelt

Az ingyenes, de hirdetésekkel fenntartott FIFA+ egyelőre a fifa.com/fifaplus weboldalon illetve Android és iOS mobileszközök alkalmazásaival öt nyelven elérhető el. Júniusban az applikáció további hat nyelven lesz majd használható, és később valamikor TV-ken is megjelenik.

A fennálló érvényes közvetítési jogok természetesen továbbra is érvényben maradnak, így senki ne számítson arra, hogy a világszerte sokak által követett legnagyobb bajnokságok mérkőzéseit ingyenesen (reklámokkal) közvetítené a FIFA streaming szolgáltatása – legalábbis egyelőre. A platform ettől függetlenül igen jelentős számú nagy-felbontású élő meccsközvetítést ígér. A közlemény szerint: „Az indulástól kezdve havi 1.400 mérkőzés kerül élőben közvetítésre a FIFA+-on, és ez gyorsan emelkedik. 2022 végére a FIFA+ évi 40.000 élő mérkőzésnek megfelelő streaming lesz 100 tagszövetségtől, mind a hat konföderációból.”

FIFA-Plus platformok

A FIFA+ emellett teljes dokumentumfilmeket, sorozatokat, beszélgetős műsorokat és rövidfilmeket kínál. Az első eredeti filmekben többek között Ronaldinho, Dani Alves, Ronaldo Nazário, Romelu Lukaku, Lucy Bronze és Carli Lloyd szerepel.

A bejelentés kiemeli: „A 2022-es katari FIFA világbajnokság előtt a FIFA+ ad otthont minden FIFA világbajnokság és FIFA Women’s World Cup™ meccsnek, amit valaha kamera rögzített, s ami összesen több mint 2.000 órányi archív tartalom. Ez a teljes archívum most először lesz elérhető a szurkolók számára. A drukkerek egy helyen tekinthetik meg a teljes mérkőzés visszajátszásait, a legfontosabb pillanatokat, a gólokat és a varázslatos pillanatokat. A FIFA+ Archívum több mint 2.500 videóval indul az 1950-es évekig visszatekintve, és az év során még sok további videókkal bővül majd.

Gianni Infantino a FIFA-elnök a szolgáltatás kapcsán azt mondta: „A FIFA+ jelenti a következő lépést a futball valóban globálissá és befogadóvá tételére irányuló elképzelésünkben, és alátámasztja a FIFA alapvető küldetését, a futball világméretű elterjesztését és fejlesztését. Ez a projekt kulturális változást jelent abban, ahogyan a különböző típusú futballrajongók a globális játékkal kapcsolatba kerülnének, és fel akarnák fedezni azt, és alapvető része 2020-2023-as jövőképemnek. Felgyorsítja a labdarúgás demokratizálódását, és örömmel osztjuk meg ezt a szurkolókkal.”

Ebből tehát nem derül ki, hogy a FIFA idővel megpróbálja-e a legnépszerűbb és így hatalmas tévés bevételeket bezsebelő ligákat is saját streaming szolgáltatásába bevonni.

Kapcsolódó tartalmak kereséséhez az alábbi címkék használatát javasoljuk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .