LG Lafinion termékbemutató

1. Oldal

Az LG Electronics Magyar Kft. ünnepélyes keretek között mutatta be legújabb TV készülékeit, a Lafinion és MDP termékcsaládokat.

Az eseményről kiküldött tudósítónk szubjektív élménybeszámolóját olvashatják.

A külsőségek bíztatóak voltak: a Várban található Szent György tér (a Széchenyi Könyvtár és a Nemzeti Galéria által közrefogva) fáklyákkal fogadta az eseményre érkező szakembereket: a forgalmazók és a sajtó képviselőit. Az erősödő szélben pislákoló lángok, a friss levegőtől kipirult arcú, derűlátó kollegák, mosoly mindenütt.

total.jpg

Nos, hamarosan arcunkra fagyott a mosoly, pedig nem a helyiségek fűtésével volt a gond. A bejáratnál áldogáló csinos hostess-hölgyek emléke még egy ideig feledtetni tudta a mintegy háromnegyedórás csúszás okozta bosszúságot. Az üvegfedelű udvar egyik oldalán már ekkor ott sorakoztak a leleplezésre váró dobozok, igaz senki nem is próbált idejekorán a fekete leplek alá kukucskálni.

asztal.jpg

A hosszúra nyúlt gyülekező után végre megkezdődött a műsor, de az egész este valahogy nehezen és csak fokozatosan tudta levetkőzni a kultúrház-hangulatot. Pedig a fellépők igazán kitettek magukért, Y. H. Kim úr, a cég ügyvezetője például egészen odáig merészkedett, hogy saját anyanyelvét, és angoltudását sutba hajítva magyar nyelven (ezzel egyébként méltán nagy sikert aratva) igyekezett méltatni az egybegyűlteket, vagy a termékeket, vagy bármi mást. Ebben bizonytalan vagyok, ugyanis annyira nem lehetett érteni a beszédet, hogy többen arra gyanakodtak, mégiscsak koreaira váltott vissza menet közben Mr. Kim.

kim.jpg

Erről azért nem csak ő tehet, hanem a helyiség akusztikája, illetve a hangosítás is, ami – tekintve, hogy mégiscsak házi-mozizásra szánt termékek bemutatójáról volt szó – nem feltétlenül megbocsátható. Így viszont hálás vitatémát szolgáltatott a sokat megélt, nagy tudású asztaltársaság számára, akik a különböző akusztikai – majd a későbbi vetítés során már – a vizuális baklövések okait boncolgathatták időtöltés gyanánt. Ehhez témájuk éppenséggel akadt bőven, ráadásul a hibák többsége még laikusok számára is szembeötlőnek bizonyult.

A kellemetlen pillanatokat feledtetni igyekvő Kropf Táncegyüttes bemutatóját ugyan némi bájos amatőrizmus lengte be, de a publikum tetszését és szimpátiáját megnyerték a lányok, csakúgy, mint a Ritmikus Sportgimnasztika Bajnokai, akiken azért több profizmus látszott, a szépen keringő szalagok még a legkeményebb szívű újságírókat is megenyhítette lassan, tökéletes átmenetet biztosítva így a Cotton Club Singers számára.

torna.jpg

Az időközben leleplezett készülékek képernyőjén megjelenő énekes-quartett végül testi valójában is megjelent, és vérbeli profi módjára adta le standard műsorát, erőteljes Frank Sinatra túlsúllyal, a végső elbúcsúzásban – kölcsönös nyelvi tiszteletadásként – koreai köszönettel.

cotton.jpg

Az egész fellépés során szembeötlő volt a keleti vendégek lényegesen jobb hozzáállása, ők azonnal felvették a ritmust, és tapssal támogatták a művészeket, ha azok ezt igényelték. Végül – a folytonos javulás jegyében – következett a vacsi, amire igazán nem lehetett panasz, finom borok, finom sültek, hajrá Lafinion!

A bemutatott új LG TV készülékekről részletesebben itt olvashat.

Jókuti András

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .