Ami megvalósítható
A mozi varázsa több mint száz éve ejtette rabul és tartja azóta is fogva az emberek többségét. A mozgókép és az azt levetítő szerkezet, a Lumiere-fivérek fantasztikus találmánya eladdig ismeretlen dimenziót nyitott meg számunkra.
Ami megvalósítható
Miután beletörődtünk abba, hogy sem az 50 négyzetméteres lakótelepi lakásunk, sem a 300 négyzetméter alapterületű kétszintes házunk, de talán még egy kisebb kastély sem elég nagy ahhoz, hogy a lakóterület mellett egy igazi mozink legyen (előcsarnokkal, büfével, jegyszedőkkel és mozigépésszel), nézzük, hogyan építhetünk fel (állíthatunk össze) egy házi-mozit!
Az egyik kiindulópont, hogy a házi-moziban senki nem akar celluloidfilmet vetíteni, mert ahhoz először is filmkópia kellene (ami manapság elég nehézkesen szerezhető be), másodszor hagyományos vetítőgép kéne (ez sem könnyen elérhető), amely ráadásul iszonyúan csattog (külön gépházat kell neki építeni).
A házi-mozinak tehát van egy különleges, az igazi mozitól merőben eltérő sajátossága, nevezetesen, hogy elektronikusan rögzített (vagy közvetített) képet kíván megjeleníteni, függetlenül attól, hogy a megjelenítés maga vetített kép formájában, azaz vetítőernyőn, vagy pedig hagyományos tv-készüléken, esetleg más típusú megjelenítővel történik. A másik kiindulópontunk, hogy a helyiség korlátozott méretei miatt nem lehet a mai mozik sokcsatornás hangtechnikáját egy az egyben átültetni a házi-moziba, viszont az alkalmazott technológiák sikerrel adaptálhatók az eltérő viszonyokhoz, és ilyen módon megközelíthető a mozi hangélménye.
(Zárójelben jegyezzük meg, hogy az igazi mozi mostanában kezdi alkalmazni a házi-mozi elektronikus vetítési technológiáját, pontosabban a digitális projektorokat, mivel a mozi minőségi igényeit csak a most kifejlesztett legkorszerűbb, igen nagy teljesítményű projektorok tudják kielégíteni. Tanúi lehetünk tehát a „digitális mozi” kialakulásának és elterjedésének, amikor is a filmet mondjuk a műholdon keresztül továbbított digitális videojel, a filmvetítő gépet pedig a digitális projektor váltja fel.)
Kétféle felfogás
Ha a házi-mozizás „környezeti feltételeit” nézzük, kétféle irányzat, ill. szokás alakult ki. Kissé önkényesen az egyiket nevezhetnénk „amerikainak”, a másikat „európainak”. Az előbbinél külön helyiséget rendeznek be csakis a mozizáshoz és semmi máshoz. Ha új házat építenek, akkor eleve úgy építik, hogy „moziszoba” legyen benne. Mint neve is mutatja, ez inkább a tengerentúlon divat, de ez nem azt jelenti, hogy Európában ne terjedne ez a felfogás. A megjelenítő felület elölről vagy hátulról vetített nagyméretű vetítővászon (helyesebben: vetítőernyő).
A másik felfogásban a házi-mozi helyszíne azonos a nappalival (ez tipikusan európai megoldás), és amikor a család úgy gondolja, a nappali átalakul „mozivá”. Nem nehéz felismerni, hogy ez a megközelítés távolabb áll a mozi hagyományos fogalmától.
A megjelenítő az utóbbi esetben lehet akár egy nagyképernyős, „széles formátumú” hagyományos tévékészülék, vagy nagyobb helyiség esetén egy plazmaképernyő (ma még kicsit drága mulatság!), vagy egy ún. retro doboz. Ez utóbbi nem más, mint egy televíziónak látszó, de annál jóval nagyobb, belsejében projektort és tükrö(ke)t tartalmazó doboz az ernyővel „összeépítve”, melyet egyszerűen projektoros televíziónak is szoktuk titulálni, mivel kívülről olyan (csak nagyobb!), mint egy hagyományos televízió.
Miután beletörődtünk abba, hogy sem az 50 négyzetméteres lakótelepi lakásunk, sem a 300 négyzetméter alapterületű kétszintes házunk, de talán még egy kisebb kastély sem elég nagy ahhoz, hogy a lakóterület mellett egy igazi mozink legyen (előcsarnokkal, büfével, jegyszedőkkel és mozigépésszel), nézzük, hogyan építhetünk fel (állíthatunk össze) egy házi-mozit!
Az egyik kiindulópont, hogy a házi-moziban senki nem akar celluloidfilmet vetíteni, mert ahhoz először is filmkópia kellene (ami manapság elég nehézkesen szerezhető be), másodszor hagyományos vetítőgép kéne (ez sem könnyen elérhető), amely ráadásul iszonyúan csattog (külön gépházat kell neki építeni).
A házi-mozinak tehát van egy különleges, az igazi mozitól merőben eltérő sajátossága, nevezetesen, hogy elektronikusan rögzített (vagy közvetített) képet kíván megjeleníteni, függetlenül attól, hogy a megjelenítés maga vetített kép formájában, azaz vetítőernyőn, vagy pedig hagyományos tv-készüléken, esetleg más típusú megjelenítővel történik. A másik kiindulópontunk, hogy a helyiség korlátozott méretei miatt nem lehet a mai mozik sokcsatornás hangtechnikáját egy az egyben átültetni a házi-moziba, viszont az alkalmazott technológiák sikerrel adaptálhatók az eltérő viszonyokhoz, és ilyen módon megközelíthető a mozi hangélménye.
(Zárójelben jegyezzük meg, hogy az igazi mozi mostanában kezdi alkalmazni a házi-mozi elektronikus vetítési technológiáját, pontosabban a digitális projektorokat, mivel a mozi minőségi igényeit csak a most kifejlesztett legkorszerűbb, igen nagy teljesítményű projektorok tudják kielégíteni. Tanúi lehetünk tehát a „digitális mozi” kialakulásának és elterjedésének, amikor is a filmet mondjuk a műholdon keresztül továbbított digitális videojel, a filmvetítő gépet pedig a digitális projektor váltja fel.)
Kétféle felfogás
Ha a házi-mozizás „környezeti feltételeit” nézzük, kétféle irányzat, ill. szokás alakult ki. Kissé önkényesen az egyiket nevezhetnénk „amerikainak”, a másikat „európainak”. Az előbbinél külön helyiséget rendeznek be csakis a mozizáshoz és semmi máshoz. Ha új házat építenek, akkor eleve úgy építik, hogy „moziszoba” legyen benne. Mint neve is mutatja, ez inkább a tengerentúlon divat, de ez nem azt jelenti, hogy Európában ne terjedne ez a felfogás. A megjelenítő felület elölről vagy hátulról vetített nagyméretű vetítővászon (helyesebben: vetítőernyő).
A másik felfogásban a házi-mozi helyszíne azonos a nappalival (ez tipikusan európai megoldás), és amikor a család úgy gondolja, a nappali átalakul „mozivá”. Nem nehéz felismerni, hogy ez a megközelítés távolabb áll a mozi hagyományos fogalmától.
A megjelenítő az utóbbi esetben lehet akár egy nagyképernyős, „széles formátumú” hagyományos tévékészülék, vagy nagyobb helyiség esetén egy plazmaképernyő (ma még kicsit drága mulatság!), vagy egy ún. retro doboz. Ez utóbbi nem más, mint egy televíziónak látszó, de annál jóval nagyobb, belsejében projektort és tükrö(ke)t tartalmazó doboz az ernyővel „összeépítve”, melyet egyszerűen projektoros televíziónak is szoktuk titulálni, mivel kívülről olyan (csak nagyobb!), mint egy hagyományos televízió.