Amit szeretnénk
A mozi varázsa több mint száz éve ejtette rabul és tartja azóta is fogva az emberek többségét. A mozgókép és az azt levetítő szerkezet, a Lumiere-fivérek fantasztikus találmánya eladdig ismeretlen dimenziót nyitott meg számunkra.
Amit szeretnénk
Induljunk ki abból, hogy melyek az igazi mozinak azok a sajátosságai, amelyekhez képzeletbeli otthoni mozink tulajdonságainak hasonlítaniuk kellene. Erre a kérdésre a válasz nem tűnik nehéznek, noha a mozival kapcsolatos egyéni elvárások különbözősége miatt nem is annyira könnyű, mint gondolnánk.
Először is, szeretnénk minél nagyobb képet nézni, hiszen a mozi varázsának egyik eleme a hatalmas vetítővászon. Azt is szeretnénk, ha a kép „formátuma”, vagyis a téglalap alakú képfelület (nem szükségszerűen vetítővászon) hosszúságának és magasságának aránya valahogyan közelítene a moziban megszokotthoz. Az „ősmozi” formátuma a 4:3 volt, ezt vette át és használja mind a mai napig a televízió, de meglepően korán megpróbáltak más formátumok is utat törni maguknak. Mégis, az első szélesvásznú képek csak több évtizeddel később jelentek meg a mozikban: az 1,85:1 (ez nagyon közel van a mostani széles képernyős televíziók 16:9 arányához), a 2,35:1, és a 2,66:1. Természetes igény a nagy fényerejű, éles, kontrasztos, színhű kép, egyszóval a kiváló minőségű kép.
Folytassuk a hanggal! Noha a hangosfilm megjelenése fordulópontot jelentett a filmművészetben, a mozik hangvisszaadási igényessége sokáig mélyen alatta maradt a kívánatosnak. Nagyon sokáig a vászon mögött középen elhelyezett egyetlen hangszóróból szólt a monó kísérőhang. Azután jött a „térhatású” hang, először a Dolby sztereó, majd a sokcsatornás mozihang többi változata, a hangtechnika nagy eredményei. Ezek kétségtelenül valószerűbbé tették a vásznon látottakat, az elhanyagolt hang visszanyerte becsületét. Természetesen az otthoni mozinkban is szeretnénk valósághű, térhatású hangot, a mozihang valamilyen házi-mozi változatát.
A moziban azonban nemcsak kép és hang van, hanem „mozihangulat” is, amely sok apró dologból tevődik össze. Megemlíthetjük a kényelmes székeket, a film előtt halkan bejátszott zenét, az elsötétítést, a kellemes hőmérsékletet, a függöny elhúzását a vászon elől, és még sorolhatnánk tovább.
Ha valaki maximalista, mindezeket elvárhatja egy otthoni mozitól is, és a felsorolt igények nagyrészt teljesíthetők is, csak nem úgy, hogy egy az egyben átvisszük otthonunkba a mozi számára kidolgozott technológiákat. Tudomásul kell vennünk, hogy ahogyan egy gyerek nem „kis felnőtt”, ugyanúgy a házi-mozi sem a mozi kicsinyített mása. Nagyon nehéz, ha nem lehetetlen ugyanis a kép szemlélésének körülményeit, és még inkább az akusztikai viszonyokat egy relatíve kis helyiségben – legyen az külön otthoni mozi-szoba vagy egy nagyméretű nappali – pontosan ugyanolyanná tenni, mint egy nagy moziban. De ez nem is szükséges. Amióta a házi-mozi lehetősége megteremtődött, – az elmúlt kb. 20 évben, a modern elektronikus megjelenítő eszközök és a sokcsatornás térhatású hangrendszerek kifejlesztésével – szakemberek serege dolgozott azon, hogy a professzionális mozitechnológia elemeit mintegy adaptálja az otthoni körülményekhez.
Még talán a hangulati elemek megteremtése technikailag a legkönnyebb, noha a moziba járás „rítusát” a házi-mozi természetesen nem tudja teljesen pótolni.
Más szempontból, teljesen szubjektíven nézve a dolgot, a házi-mozi konkrét megvalósításának módja, és a moziélmény megközelítésének foka nagyon különböző lehet, a fontos az, hogy tulajdonosa, nézője számára moziként funkcionáljon.
Mindazonáltal mára kialakultak széles körben elfogadott konvenciók, amelyek alapján meghúzhatjuk azokat a határokat, amelyek között házi-moziról beszélünk, és megkísérelhetjük megadni a különböző szintű házi-mozik építőelemeit.
Induljunk ki abból, hogy melyek az igazi mozinak azok a sajátosságai, amelyekhez képzeletbeli otthoni mozink tulajdonságainak hasonlítaniuk kellene. Erre a kérdésre a válasz nem tűnik nehéznek, noha a mozival kapcsolatos egyéni elvárások különbözősége miatt nem is annyira könnyű, mint gondolnánk.
Először is, szeretnénk minél nagyobb képet nézni, hiszen a mozi varázsának egyik eleme a hatalmas vetítővászon. Azt is szeretnénk, ha a kép „formátuma”, vagyis a téglalap alakú képfelület (nem szükségszerűen vetítővászon) hosszúságának és magasságának aránya valahogyan közelítene a moziban megszokotthoz. Az „ősmozi” formátuma a 4:3 volt, ezt vette át és használja mind a mai napig a televízió, de meglepően korán megpróbáltak más formátumok is utat törni maguknak. Mégis, az első szélesvásznú képek csak több évtizeddel később jelentek meg a mozikban: az 1,85:1 (ez nagyon közel van a mostani széles képernyős televíziók 16:9 arányához), a 2,35:1, és a 2,66:1. Természetes igény a nagy fényerejű, éles, kontrasztos, színhű kép, egyszóval a kiváló minőségű kép.
Folytassuk a hanggal! Noha a hangosfilm megjelenése fordulópontot jelentett a filmművészetben, a mozik hangvisszaadási igényessége sokáig mélyen alatta maradt a kívánatosnak. Nagyon sokáig a vászon mögött középen elhelyezett egyetlen hangszóróból szólt a monó kísérőhang. Azután jött a „térhatású” hang, először a Dolby sztereó, majd a sokcsatornás mozihang többi változata, a hangtechnika nagy eredményei. Ezek kétségtelenül valószerűbbé tették a vásznon látottakat, az elhanyagolt hang visszanyerte becsületét. Természetesen az otthoni mozinkban is szeretnénk valósághű, térhatású hangot, a mozihang valamilyen házi-mozi változatát.
A moziban azonban nemcsak kép és hang van, hanem „mozihangulat” is, amely sok apró dologból tevődik össze. Megemlíthetjük a kényelmes székeket, a film előtt halkan bejátszott zenét, az elsötétítést, a kellemes hőmérsékletet, a függöny elhúzását a vászon elől, és még sorolhatnánk tovább.
Ha valaki maximalista, mindezeket elvárhatja egy otthoni mozitól is, és a felsorolt igények nagyrészt teljesíthetők is, csak nem úgy, hogy egy az egyben átvisszük otthonunkba a mozi számára kidolgozott technológiákat. Tudomásul kell vennünk, hogy ahogyan egy gyerek nem „kis felnőtt”, ugyanúgy a házi-mozi sem a mozi kicsinyített mása. Nagyon nehéz, ha nem lehetetlen ugyanis a kép szemlélésének körülményeit, és még inkább az akusztikai viszonyokat egy relatíve kis helyiségben – legyen az külön otthoni mozi-szoba vagy egy nagyméretű nappali – pontosan ugyanolyanná tenni, mint egy nagy moziban. De ez nem is szükséges. Amióta a házi-mozi lehetősége megteremtődött, – az elmúlt kb. 20 évben, a modern elektronikus megjelenítő eszközök és a sokcsatornás térhatású hangrendszerek kifejlesztésével – szakemberek serege dolgozott azon, hogy a professzionális mozitechnológia elemeit mintegy adaptálja az otthoni körülményekhez.
Még talán a hangulati elemek megteremtése technikailag a legkönnyebb, noha a moziba járás „rítusát” a házi-mozi természetesen nem tudja teljesen pótolni.
Más szempontból, teljesen szubjektíven nézve a dolgot, a házi-mozi konkrét megvalósításának módja, és a moziélmény megközelítésének foka nagyon különböző lehet, a fontos az, hogy tulajdonosa, nézője számára moziként funkcionáljon.
Mindazonáltal mára kialakultak széles körben elfogadott konvenciók, amelyek alapján meghúzhatjuk azokat a határokat, amelyek között házi-moziról beszélünk, és megkísérelhetjük megadni a különböző szintű házi-mozik építőelemeit.