Panasonic PT-AE500E – az elérhető álom?

Teszt


Bár néhány hónapja külföldön már tarol a Panasonic legújabb házi-mozi vetítője, hazánkba nem olyan régen érkeztek az első készülékek, melyek közül izgalommal vegyes kíváncsisággal kaptunk kezeink közé egyet, hogy alaposan szemrevételezhessük.
Teszt

Sok nagyszerű technológiai bravúrral bír tesztünk alanya. Ezek közül kettő mindenképp kiemelést érdemel.

Elsőnek talán lássuk az úgynevezett „Smooth Screen” technológiát, amely eltüntetni hivatott az LCD vetítőknél oly sok kritikával illetett „csirkehálót”. Normál esetben az 1280×720 pixelt tartalmazó panelek képét viszonylag közelről nézve jól elkülönítve láthatók az egyes képpontok. Ezt küszöböli ki az új technológia, méghozzá elképesztően jól. Tesztünk során mind a legnagyobb konkurens SANYO PLV-Z21449, mind pedig egy hasonló árkategóriájú DLP (mikrotükrös) vetítővel összevetettük az PT-AE500E1734-t és pixelezettségben mindkettőt megverte. Ez viszont annyit jelent, hogy a DLP mellett szóló nagy érv, vagyis a közeli képpontok mostantól kihullott a meggyőzéi listáról.

A másik újdonság – legalábbis ebben az árkategóriában – az „AI azaz mesterséges intelligenciával vezérelt fényszabályzó rendszer”. Ez az eljárás valós időben és automatikusan állítja a lámpa fényerejét, hogy az a kép karakterisztikájának leginkább megfeleljen. Ez a funkció szabad szemmel nehezen érzékelhető, de higgyünk a gyártónak.

Természetesen a 850 ANSI Lumen fényerő mellé ígért 1300:1 kontrasztra voltunk a legkíváncsibbak, hiszen ilyen értéket ilyen árkategóriában LCD vetítőnél még nem tapasztaltunk. A különböző számítógépes és DVD-ről futtatható tesztábrák megerősítették az ígért értéket, vagy legalábbis megközelítően hozták. Sajnos ezt megint nehéz ellenőrizni, de a látottak felettébb meggyőzőek voltak így is.

A színek megérnek még egy pár mondatot. A teszt során nagyon elégedettek voltunk, tökéletesnek éreztük az alapszíneket és az átmeneteket is. A későbbi összehasonlító vizsgálatok során azonban módosítanunk kellett eredeti álláspontunkon, hiszen volt mérlegelési lehetőségünk. Ekkor már kevésbé tűnt természetesnek a látott kép, kissé erőszakos volt a piros, ettől a bőrszínek is eltértek a valóstól. A menü megfelelő pontjain igazítva viszont lehetséges a csorba kiköszörülése, a végeredmény aztán így is szemet gyönyörködtető.

Fent a PT-AE500, lent a PLV-Z2 pixelei azonos távolságból
Fent a PT-AE500, lent a PLV-Z2 pixelei azonos távolságból



Végül ejtsünk pár szót a cikk elején említett függőleges sávokról. Sokáig kerestük, néztük, vizsgáltuk, de avatott szemeink sem találták jelét. Aztán megnéztünk még néhány további videó-tesztábrát, hátha kisül belőle valami. Végül megleltük. Homogén szürke (kb. 50% fekete) képnél látható az emlegetett hiba, viszonylag sűrű színeltolások kíséretében, de őszintén szólva egy bizonyos távolságból teljesen elhanyagolható. Ha ehhez hozzávesszük még azt a tényt is, hogy homogén szürke teli képet ritkán alkalmaznak a rendezők, akkor bátran el is felejtkezhetünk róla.

ae500_fronth.jpg

Nagyon vártuk, aztán nagyon megszerettük. Talán bátran kijelenthetjük, hogy az olcsó házi-mozi kategória egyik mérföldkövével volt dolgunk, amely példamutató lesz a jövő vetítőinek. Ára nagyon kedvező a tudásához mérten, minden bizonnyal hazánkban is sikertermék lesz belőle.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .