Probléma a 3D-vel

A 3D mozik egyre több látogatót vonzanak és a szórakoztatóelektronikai ipar sem akar lemaradni az otthoni alkalmazás üzleti lehetőségéről, pedig a jelenleg használt sztereoszkópikus kép nézése sokaknak fárasztja a szemét, fejfájást és émelygést okoz.


Röviddel mozikba kerülése után a Szörnyek az űrlények ellen – Monsters vs. Aliens című animációs film már mindenidők legsikeresebb „háromdimenziós” alkotása lett. A RealD és IMAX vetítőtermek jegypénztárainál dőlnek a bevételek, és nem kétséges ez lesz az eddigi legnagyobb 3D kasszasikere. A hollywoodi stúdiók pedig a jövőben még több 3D filmet terveznek bemutatni, köztük korábban már kétdimenziós változatban óriási sikert hozó alkotásokat is, mert a mozilátogatók jelentős része kész felárat fizetni a kép mélységérzetének új élményért.

A szórakoztatóelektronikai ipar is azonnal felismerte, a mozik vetítővásznairól előbb-utóbb az otthonok képernyőire is eljut a térhatású képtartalom. Hogy a fejlesztői és szabványosítási munka, valamint a piac megdolgozása gőzerővel zajlik azt az is jelzi, hogy a januári CES kiállítás egyik vitathatatlan trendje a 3D TV volt.

Előrebocsátom, hogy fontosnak és hasznosnak tartom a szórakoztatás technikai fejlődését és azon belül a térhatású képátvitelt és képmegjelenítést, de úgy gondolom fel kell hívni a figyelmet, ha egy technológia alkalmazása problémákat is felvet.

A 3D mozi az 1950-es, aztán később az 1980-as években már elbukott. A bevezetőben említett sikerfilmet gyártó DreamWorks Animation vezetője Jeffrey Katzenberg és napjaink más 3D filmapostolai szerint azért, mert az akkori filmek és mozik technikai problémái miatt a nézőknek szemfáradást, fejfájást és émelygést okoztak. Meggyőződéssel állítják azonban ugyanők, hogy a problémák megoldódtak. Az éles és tiszta digitális vetítési technikán alapuló új sztereoszkóp mozgóképeket könnyebb nézni és élvezni, nincsenek többé elmosódott színek, fejfájás és hányinger.

Független szakértők és személyes élményeikről beszámoló nézők szerint azonban a mostani 3D tartalmak nézése is okozhat kényelmetlenséget, melynek skálája a szemfájástól az intenzív hányingerig terjedhet. Úgy tűnik tehát, hogy a mozgóképek sztereoszkóp nézésének kellemetlen mellékhatásait sokak számára nem sikerült kiküszöbölni.

Tudni kell, hogy a sokat emlegetett digitális technológia alkalmazása ellenére napjaink 3D filmjei és mozija alapvetően nem különbözik attól, amit a múltban már használtak. Most is, mint közel 30 illetve 60 éve a bal- és jobbszembe jutó külön-külön felvett és kivetített képek sorozatából állnak a 3D filmek. Mélységlátásunk ugyanis részben abból adódik, hogy két szemünk ugyanarról a tárgyról némileg eltérő képet lát. Ennek igazolására elég, ha megfigyeljük, mit látunk mikor ujjunkat magunk elé tartva hol egyik, hol másik szemünket csukjuk be. Ezt hívjuk binokuláris parallaxis eltérésnek. A jelenséget már nagyon régóta használjuk ki különböző egyszerűbb vagy komplikáltabb sztereoszkóp képnézegetőkben.


real-3d.jpg
A filmkészítők legalább 50 éve használják ugyanazt a technikát a két képsorozat elválasztására. A két szembe jutó képeket különböző módon polarizált lencséken keresztül vetítik ki, melyek aztán a vászonról visszaverődve eljutnak a megfelelő polarizált szűrőkkel ellátott szemüveget viselő nézőkhöz. Sokan azt hiszik, hogy a régi 3D filmek sikertelenségének oka a bóvli vörös és encián színszűrőjű szemüvegeiről ismert anaglyph formátumban keresendő, pedig ezt csak néhány 1953 elején bemutatott rövidfilmnél használták. Az összes 1953. és 1955. között vetített egész estés játékfilm és rajzfilm esetében viszont polarizált fényt használtak. Vagyis akármilyen áttörést is sikerült elérni napjaink 3D technológiájával, az csak a régóta használatos technika finomításának tekinthető, és mivel a médium lényegileg ugyanúgy működik, annak nem kívánt hatásai is megmaradnak.

 

Sokan kutatják a sztereoszkópikus képmegjelenítés okozta kellemetlenségeket. Hasonló problémákat tapasztalnak ugyanis a repülés szimulátoroknál és a fejen viselt virtuális valóság-megjelenítőknél is. Az úgynevezett „szimulátor betegség” tüneteinek felmérésére még szabvány kérdőív is létezik, amely 16 gyakori szimptómát ír le, köztük olyanokat, mint a fáradtság, fejfájás, szemfáradtság, émelygés, homályos látás, izzadás és megnövekedett nyáladzás. Mindezek ellenére nem tudni pontosan, mi okozza a szemfáradékonyságot vagy orvosi elnevezéssel „asthenopiát”.

A kellemetlenség egyik lehetséges magyarázata, hogy a sztereoszkóp mozgókép nézése természetellenes szemmozgást vált ki a nézőkből. Valós körülmények közepette egy tárgy közeledtével szemünkben két különböző mozgást végez. Egyrészt, szemgolyóink befelé az orrunk irányába fordulnak, minél közelebb van a céltárgy, annál jobban nézünk keresztbe. Másrészt az úgynevezett lencsefüggesztő izomrostok megfeszülve megváltoztatják szemlencsénk alakját, hogy a céltárgyra fókuszálva élesen lássuk azt. A két szemmozgás automatikusan és együtt zajlik a mindennapi életben.

Egészen más történik azonban szemünkkel, amikor a térbeli mozgást egy állandó távolságban lévő síkfelületen látjuk. Amikor például a filmvásznon egy labda száll felénk, szemgolyóink befordulnak, hogy kövessék azt, mint a valóságban, szemlencsénk pedig reflexszerűen, ennek megfelelően meg akarja változtatni alakját, hogy áthelyezze a fókuszt. Ha azonban ez bekövetkezik, szemünk valahová a vászon elé fókuszál és a kép – amely persze továbbra is a vászonra vetül – egy kicsit életlenné válik. Ezt azonban szemünk azonnal kompenzálja, vagyis rákényszerül, hogy a természetes összetett szemmozgásnak csak az egyik összetevőjét hajtsa végre, a másikat ne. Valójában szemmozgásunk ide-oda vált a természetes hajlamnak és a film által megkövetelt mesterséges állapotnak megfelelően. Ez az elkerülhetetlen természetellenes szemmozgás másfél órán át egy moziban bizony oka lehet a szemfáradásnak. Ezt a már 1953-ban leírt alapvető élettani problémát a RealD technológia nem oldhatja meg.

Az abnormális szemmozgás akár komoly kockázatot is jelenthet. Hosszú időn át 3D mozit nézve szemünk motoros viselkedése akár alkalmazkodhat is a látványhoz, és megváltozhat a természetes viselkedéshez képest. Egy 3D film megtekintését követően valós körülmények között bizonyos ideig átmeneti látászavar léphet fel. Egyelőre ezt persze nem bizonyítja semmi, de ha a jelenlegi technológiájú 3D mozgókép-megjelenítés széles körben elterjed és megjelenik az otthoni képernyőkön is, számolni kell ezzel az esetleges következménnyel. Bizonyosnak tűnik, hogy kisgyermekek esetében a fejlődésben lévő látórendszert komolyan befolyásolhatja a gyakori és hosszan tartó természetellenes sztereoszkóp látványélmény. Egy publikált esettanulmányról tudni az 1980-as évek végéről, ami arról számolt be, hogy egy ötéves japán gyermek maradandó kancsalságot szenvedett, miután végignézett egy anaglyph 3D filmet egy moziban.

Arról sem érdemes megfeledkezni, hogy a népesség egy kis része (a becslések 5-8%-ról szólnak) sztereo vakságban szenved, vagyis képtelen a binokuláris parallaxis eltérést mélységi információként feldolgozni. Ez azt jelenti, hogy ezek az emberek egyáltalán nem értékelik a RealD és IMAX 3D mozikat. További 20-30 százaléka a népességnek szenved valamilyen kisebb fokú nehézséggel a távolságérzékelést tekintve, ami valamilyen szemrendellenességre (tipikusan szemtengelyferdülésre) vezethető vissza. Ez szintén csökkentheti a 3D képmegjelenítés élményét, vagy különösen kényelmetlenné teheti azok nézését.

A fentiek persze csak egy teória. Az viszont tény, hogy a 3D mozi kétszer már elbukott és nem feltétlenül a vacak szemüvegek, a nem eléggé kifinomult vetítési technika vagy a gyengén elkészített filmek miatt, hanem mert sok néző nem érezte jól magát. Akinek tehát a jelenlegi 3D mozifilmek nézésével hasonló problémája van, legyen óvatos.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..