Project xCloud: jön a streaming játék bármely eszközön

A Microsoft szerint a Project xCloud vezet el „a játék jövőjéhez”, mely Xbox streaming játékokat tesz játszhatóvá bárkivel, bármikor, bármely eszközön.


Idén koratavasszal a Microsoft már megerősítette, hogy felhőalapú játékszolgáltatást fejleszt. Ennek jövőre már nyilvánosan kipróbálható változata a Project xCloud, amit tegnap jelentett be Kareem Choudhry a Microsoft illetékes alelnöke.

Blogbejegyzése szerint: „A játék jövője olyan világ, ahol azt a játékot játszhatja, amelyiket akarja, azokkal az emberekkel, akikkel akarja, amikor csak akarja, legyen bárhol is és válasszon bármilyen eszközt is. A játék evolúciójára vonatkozó elképzelésünk hasonló a zenéhez és a filmekhez – a szórakozásnak igény szerint és bármely képernyőn elérhetőnek kell lennie. Ma örömmel osztom meg egyik legfontosabb projektünket, amely gyorsabb úton vezet minket ebbe a jövőbeli világba: ez a Project xCloud”.

A Project xCloud megkönnyíti a fejlesztőknek, hogy tartalmaikat feltegyék a játékszolgáltatásra, és a globális méretű streaming játékhoz szükséges technológia kiépítését szolgálja, aminek  része a látencia, a streaming minőség és más kihívások megoldása. A Microsoft el is kezdte az Xbox One hardverek telepítését Azure elnevezésű adatközpontjaiban, amely 54 régióban 140 országot fed le.

A Microsoft elmondása szerint a Project xCloud technológia már aktív és belső tesztként működik. A tesztek során okostelefonokat és táblagépeket párosítottak az Xbox kontrollerével Bluetooth kapcsolaton keresztül, de érintőképernyőkkel is lehet játszani. Jelenleg a streaming játékhoz 10 Megabit/sec sávszélességű internetkapcsolatra van szükség, de a technológia végül az internetkapcsolatnak megfelelően dinamikusan skálázható lesz, és „az 5G hálózatokon elérhető lehetőségek határait feszegetjük”.

A Microsoft várhatóan 2019-ben kezdi meg a nyilvános teszteket.

Korábbi hírek szerint a cég egy csak streaming Xbox konzolt is tervez a majdani új Xbox csúcskonzol mellé, ami várhatóan 2020-ban mutatkozik be.

A nagy versenytárs Sony már jó ideje működteti PlayStation Now streaming játék szolgáltatását, bár az csak néhány régióban érhető el. Nemrég a Google is bejelentette Project Stream elnevezésű hasonló felhőalapú streaming játék kezdeményezését, amihez állítólag játékkonzolt is fejleszt.

Kapcsolódó tartalmak kereséséhez az alábbi címkék használatát javasoljuk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .