Samsung: szabad a Tizen TV OS más tévégyártóknak is

A Samsung okostévék operációs rendszere a Tizen először lesz elérhető más tévégyártóknak is, de még nem tudni melyek lesznek ezek.


A Samsung SDC 2019 fejlesztői konferencia számos bejelentésének egyike a márka okos TV-inek 2015. óta használt Tizen operációs rendszerére (OS) vonatkozott. A cég szerint a jelenleg több mint 100 millió TV-n futó Tizen OS „a világ legnagyobb TV-platformja”. Sang Kim, a Samsung Smart TV alelnöke azt mondta: „És hamarosan ez a platform még nagyobb lesz. Azért mert most először a Tizen TV OS-t más gyártók számára is elérhetővé tesszük.”

Azt még nem tudni, hogy a Tizen milyen formában lesz elérhető a többi tévégyártó számára, de a fejlemény mindenképpen megváltoztatja a Samsung helyzetét. Mivel a Tizen elég nagy felhasználói bázissal rendelkezik, ezért a jövőben közvetlen versenytársa lehet az egységesülő működésű Android TV, az idén már Európában is megjelenő Roku TV vagy akár az Apple tvOS platformoknak.

Az utóbbi években a Tizen kibővült a Samsung Bixby hangvezérlésével, a Samsung TV Plus app alkalmazás ingyenes tartalmaival, partnerintegrációjával és más funkciókkal. A platform saját áruházán az Amazon Prime Video, az Apple TV app, a HBO, a Hulu, a Netflix és a YouTube tartalomszolgáltatásokhoz is kínál alkalmazásokat.

A Samsung lépése viszont felvet néhány kérdést. Mi készteti a világ vezető tévégyártóját, hogy más gyártók készülékeivel bővüljön az operációs rendszerét használók tábora? Elfogadják-e a partnerek, ha a Samsung továbbra sem nyújt lényegi szoftverfrissítést a Tizen platformos TV-khez, ahogy azt az elmúlt években tette? Egyáltalán, mely tévégyártók lesznek partnerek? A közvetlen versenytársak, mint a saját platformmal rendelkező LG (WebOS) és Panasonic (MyHomeScreen) illetve az Android TV operációs rendszert alkalmazó Hisense, Philips, Sharp, Sony, TCL biztos nem, de az Amerikában sok kisebb gyártó TV-in futó Roku TV-t is nehéz lesz kiszorítani.

Kapcsolódó tartalmak kereséséhez az alábbi címkék használatát javasoljuk.

2 hozzászólás “Samsung: szabad a Tizen TV OS más tévégyártóknak is” bejegyzéshez

  1. Én annak örülnék ha a Linux operációs rendszerhez hasonlóan, szabad szoftver és nyílt forráskódú lenne minden TV-n. Ö
    sszefésülve a legjobb elemeket az eddigi többféle megoldásból. Nekem LG (WebOS) van a TV-n és android 8 a vetítő okosítón. Ebben a nagy globalizációban ideje lenne egységesíteni.

  2. A Tizen OS nem rossz, de azért véleményem szerint a WebOS felülmúlhatatlan.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .