Sony: indul a 360 Reality Audio streaming

A körülölelő 3D hangélményhez a Sony 360 Reality Audio objektumalapú térhangzás technológiáját alkalmazva ősztől már kb. 1.000 dal lesz elérhető az új formátumban.


A filmek Dolby Atmos és DTS:X formátumú háromdimenziós objektumalapú térhangzását igyekszik átültetni a zene világába a Sony 360 Reality Audio technológiája. Az először a CES 2019 kiállításon bemutatott, majd az IFA 2019–en már kész technológia az egyes hangokat – például az énekhangot, zongorát, gitárt, basszusgitárt és akár még a közönség hangját is – hangobjektumként reprezentálva helyezi el a 360 fokos hangtérbe a pozíciójukra vonatkozó információkkal (metaadatokkal).

A technológia révén a zenei előadók és alkotók az eddigi sztereó (2 csatornás) hangélményen túllépve új módon fejezhetik ki kreativitásukat. A zenehallgatók pedig megtapasztalhatják a teljes hangtérben való elmerülés (immerzió) élményét.

A 360 Reality Audio formátumú tartalmak ősszel jelennek meg a Deezer, a Nugs.net, TIDAL és az Amazon Music HD zenei streaming szolgáltatásokon. Figyelemreméltó a piavezető Spotify hiánya a partnerek közül.

Az új formátumban kevert kezdetben nagyjából 1.000 dal olyan kortárs és klasszikus művészektől származik, mint Billy Joel, Bob Dylan, Jeff Beck, Mark Ronson és Pharrell Williams. A kínálat része több mint 100 koncerteken felvett dal olyan előadóktól, mint a CHARLI XCX és a Kodaline. A további zenei kínálaton a Sony olyan neves kiadókkal dolgozik, mint a Sony Music Entertainment, az Universal Music Group és a Warner Music Group.

A Sony teljes ökoszisztémát ígér a formátum körül, amelynek része a zenei tartalom létrehozása, terjesztése és lejátszása. A Sony Európa legnagyobb alkalmazott kutatási intézetével a Fraunhofer IIS-sel együttműködve biztosítja, hogy a 360 Reality Audio formátum megfeleljen az MPEG-H 3D Audio nyílt nemzetközi audioszabványnak és optimális legyen zenei streaming céljára.

A 360 Reality Audio zenék élménye elvileg bármely fül- és fejhallgatón élvezhető, csak egy Deezer, Nugs.net vagy TIDAL streaming szolgáltatás eléréséhez való alkalmazást kell telepíteni az Android vagy iOS okostelefonra.

Hogy optimálisan testre szabott legyen az immerzió élménye a Sony bizonyos fejhallgatóit használó zenehallgatók számára a „Sony | Headphones Connect” egyedi alkalmazás a Sony algoritmusával elemzi a hallgató hallásjellemzőit a fül mérete és geometriai felépítése alapján, amihez a telefonnal készített képet használja.

A Sony 360 Reality Audio zeneformátum dekóderével rendelkező hangsugárzó-rendszeren is megszólaltatható a körülölelő 3D hangélmény, amennyiben az több hangszóróval és megfelelő jelfeldolgozó technológiával rendelkezik. Ilyen az új Amazon Echo Studio okoshangszóró, ami az Amazon Music HD zeneszolgáltatásról tudja megszólaltatni a kompatibilis zeneszámokat.

Hogy a jövőben a 360 Reality Audio minél több csatlakoztatott eszközön legyen használható a Sony együttműködik az Amazon Alexa és a Google Chromecast platformszolgáltatókkal valamint a Media Tek Inc., az NXP Semiconductors N.V. és a Qualcomm Technologies International, Ltd. chipkészlet-gyártókkal is.

Kapcsolódó tartalmak kereséséhez az alábbi címkék használatát javasoljuk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..