Veszélyben az MTV nagyfelbontású olimpiai közvetítése

1. Oldal

A Magyar Televízió (MTV) tervei szerint nagyfelbontásban is sugározná a pekingi olimpiát műholdon keresztül, de az Országos Rádió és Televízió Testülethez (ORTT) ehhez egyelőre nem járul hozzá.
m2_logo.jpg
Ahhoz, hogy az MTV augusztusban nagyfelbontásban sugározhassa a pekingi olimpia versenyeit, engedélyt kellet benyújtania az ORTT-hez, hogy az m2 adását jelenleg analóg és digitális módon egyaránt sugárzó Eutelsat Hot Bird műholdas átviteli csatornáján kikapcsolhassa az analóg műsorsugárzást. Egészen pontosan a kérelem arra irányult, hogy a jövőben teljesen digitálisan sugározhassa az eddigi adást, mégpedig háromféle (HD és 16:9-es illetve 4:3-as SD) formátumban.


Az ORTT március 12-én azonban egyelőre nem adta meg a szükséges hozzájárulást, hanem úgy döntött konzultációt kezdeményez az MTV Kuratóriuma elnökségével és menedzsmentjével a közszolgálati televízió digitális műsorszórásra történő átállásának további lépéseiről.

Az ORTT indoklása szerint fontos, hogy az MTV a digitális átállás folyamán mindvégig eleget tudjon tenni közszolgálati feladatainak és kötelezettségeinek. Különös tekintettel arra, hogy a műsorszolgáltatás továbbra is eljusson az ország lakosságának túlnyomó többségéhez. Erre tekintettel a Testület aggályosnak tartja az analóg sugárzás leállítását, megítélése szerint a simulcast (egyszerre analóg és digitális formátumú) időszak nem kiiktatható, hiszen sem a magyarországi, sem pedig a határon túli magyar háztartások nincsenek felkészülve a digitális adás vételére.

Egyelőre kérdéses tehát, hogy az MTV megkapja-e, s ha igen mikor az engedélyt, hogy az említett műholdas csatornán digitális HD adást sugározhasson. Az sem világos, hogy az ORTT mire alapozza azt a megállapítását, hogy a magyarországi és határon túli magyar háztartások nincsenek felkészülve a digitális műholdas adások vételére, és miért, valamint még mennyi időre tartaná indokoltnak az m2 simulcast analóg és digitális formátumú műholdas műsorának sugárzását.

Kapcsolódó linkek:

Két éven belül jórész már HDTV adásokat sugároz a Magyar Televízió
A pekingi olimpiát már nagyfelbontásban is közvetíti az MTV
A Magyar Televízió hozzákezdhet a HD technikai fejlesztéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .