Információk a Hitachi Cine Master PJ-TX200-ról (Frissítés)

1. Oldal

Az alábbi információk a Cine Master PJ-TX200 nagyfelbontású LCD házi-mozi vetítőről egy a Hitachi által augusztus végén közzétett sajtóközleményből származnak, melyet az IFA-t követően a vetítő kontrasztarányára vonatkozóan módosítottak.
A Hitachi Cine Master PJ-TX200 2005.-ös berlini IFA-n történt bemutatkozását követően a cég a gyártásból kikerülő modellek néhány kulcsparaméterének jelentős jobbulását jelentette be. A magyarázat szerint a PJ-TX200 tömeggyártása során használt alkatrésztechnológiák finomítása lehetővé tette a Hitachi mérnökei számára, hogy még többet hozzanak ki az új vetítőből. A legfontosabb javulás, hogy a kontrasztarány (Full On/Off) 7000:1-re növekedett (korábban 5000:1-ről szóltak a hírek – lásd alább) és a vetítő zaját sikerült 24dB-re csökkenteni (az adat mérési körülménye ismeretlen).

Ha rosszmájúak akarnánk lenni, talán a konkurens Sanyo PLV-Z4-ről szóló beszámolókban megjelent 7000:1 kontrasztarány érték hatására „táltosodtak meg” a sorozatgyártású Hitachi PJ-TX200-ak. De nem vagyunk azok, és hiszünk a gyártó mérnökeinek, csak nehogy tovább eszkalálódjon ez a „kinek nagyobb a kontrasztja” versengés, mert ez esetben végképp hiteltelenné válnak a közzétett adatok. (A SZERKESZTŐ)

Az igen sikeres PJ-TX1002022-at követő Cine Master PJ-TX200 is kész a nagyfelbontású (720p) képmegjelenítésre és „félelmetes” 7000:1 kontrasztarányt szolgáltat (Maximális fényerő 1200 ANSI Lumen, csendes üzemmódban 960 ANSI Lumen). Miközben az új modell megtartja az elődje tervezése során kialakított tulajdonságokat, néhány új korszerű technológiát is felvonultat benne a gyártó, hogy tovább javítsa annak teljesítményét. A 3LCD technológia mellett a PJ-TX200-ban a Hitachi egyedi kettős digitális írisze, saját Super Focus ED x 4 optikája és 10-bites digitális képfeldolgozó processzor működik.

PJTX200_600px.jpg
A projektor elhelyezését a vetíteni kívánt képhez képest függőleges és vízszintes lencseeltolás (Lens Shift) és széles nagyítási (zoom) tartományú lencse segíti (2,5 méter átlójú 16:9-es arányú képet 2,8 és 4,6 méter közötti távolságból képes vetíteni). A PJ-TX200 az előlapon fújja ki a meleglevegőt, és oldalt szívja be a frisset, ezért egy hátsó falra felszerelt polcra is feltehető.

PJTX200_csatlak.jpg
A Normal, Cinema, Music, Sports és Dynamic alap képbeállítások mellett négy saját memóriában tárolhatóak el a felhasználó ízlésének megfelelően módosított színtelítettség, gamma, színhőmérséklet, képarány és további egyéb paraméterek. A PJ-TX200 gyakorlatilag bármely otthoni videojelforráshoz csatlakoztatható, így digitális HDCP kompatibilis HDMI bemenete is van, hogy kielégítse a HD-ready követelményeit.

PJTX200_front_600.jpg
A PJ-TX200-ban a Hitachi Super ED (Extra-Low Dispersion), azaz igen kis fényszórású, négy lencséből álló optikáját alkalmazzák aszferikus lencsékkel kombinálva, mely így a 720 soros nagyfelbontású képet a lehető legnagyobb pontossággal és jobb színvisszaadással állítja elő. A teljes 10-bites digitális képfeldolgozás a HDTV minőségű filmeknél különösen fontos színátmenetek zavartalanságát és természetesen egyenletességét biztosítja. A kettős írisz rendszer és a 9 pontos gamma vezérlés kiváló színegyensúly és feketeszint beállítást kínál.

PJTX200_top_600.jpg
Az októbertől már kapható Cine Master PJ-TX200 ára 2000 Euró körül lesz.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .