LG: szeptemberben mutatkozhat be a márka első mikro LED TV-je

Iparági források szerint az LG Electronics szeptemberben tervezi bemutatni első microLED TV-jét, ami nagyobb lesz a Samsung The Wall TV-jénél.


A Business Korea híre szerint nem akar a Samsung mögött lemaradni az LG, így még idén szeptemberben bemutatni tervezi saját első microLED TV-jét. A Samsung a CES 2018 kiállításon már bemutatta a 3,7 m-es „The Wall” TV-t, amit állítólag augusztustól már kapni is lehet, így várhatóan még idén mindkét nagy koreai márka kínálatában lesz modulokból álló óriásképernyős microLED technológiájú TV.

Illusztráció

Cho Seong-jin, az LG Electronics alelnöke február 21-én a cég TV üzletági egységét meglátogatva mondta el, hogy a Samsung Electronics The Wall TV-jénél nagyobb microLED TV idén szeptemberre készül el. Az LG Electronics az LG Innotek mikron méretű LED-jeit tervezi felhasználni.

Mivel a szóban forgó moduláris microLED TV-k kezdetben igen drágák lesznek, ezért egyelőre nem játszhatnak meghatározó piaci szerepet. Nem véletlen hát, hogy a múlt havi a CES 2018 kiállításon az LG idei OLED TV modelljeit állította a középpontba, illetve az LG Display közeljövőbe mutató OLED prototípusait, köztük egy 223 centis (88 hüvelykes) 8K OLED TV-t és egy 164 centis feltekerhető OLED TV-t.

Az éves IFA kiállítást szeptemberben tartják Berlinben, így elképzelhető, hogy az LG első microLED TV-jét a német fővárosban fogja majd bemutatni.

Kapcsolódó tartalmak kereséséhez az alábbi címkék használatát javasoljuk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .