Pioneer sajtókonferencia az IFA előtt IV.

1. Oldal

A Pioneer Europe-nál úgy gondolták nem várnak a szeptemberi IFA-ig – amikor az újságírók és olvasók nem győzik majd megemészteni a sok hírt – és bemutatják most az újdonságokat. Mivel sok új termékről van szó ezért több részből áll beszámolónk.
A síkpaneles képernyők versenyében a Pioneer a legjobb képminőséget kínálva akar az első lenni – legalább a plazma bizniszben. Ehhez az új, hatodik generációs (6G) plazma TV-kbe új, Black Crystal elnevezésű PDP panelt fejlesztettek, mely fénylő fehéret, mély feketét és csodálatosan élénk színeket ígér hatékony energiafelhasználással és talán olcsóbban is. És hogy a maximumot hozzák ki ebből az új panelből újonnan fejlesztett, teljesen digitális képfeldolgozó rendszerbe, a Pure Drive2-be integrálták képjavító technológiáikat.

6GplazmaTV.jpg
A négy HD-ready 6G plazma TV modellt két (egy 109 és egy 127 cm képátlójú) képernyő és két multimédia vevőegység (PDP-R6FE és PDP-R6XE) kombinációja alkotja. Az hogy a PDP-436FDE, PDP-436XDE, PDP-506FDE és PDP-506XDE miként állnak össze, azt a fentiek alapján nem nehéz kitalálni. A két „6XDE” végződésű csúcsmodell új, elegáns külsejű médiavevője sok egyéb mellett földi-sugárzású analóg és digitális TV (DVB-T) adások vételére alkalmas „tunereket” egyaránt tartalmaz elektronikus műsorkalauz (EPG) funkcióval, van 2 db HDMI bemenete és SR+ csatlakozója (ez a Pioneer AV erősítőivel való kommunikációra szolgál), rendelkezik ISF képbeállító üzemmóddal, a kép a képben forgatható és a két kép felcserélhető illetve méretük beállítható, teletext memóriája 2100 oldalas. Ehhez a médiavevőhöz alumíniumból készült, más készülékek vezérlőkódjaira programozott univerzális távirányító jár. A „6FDE” végződésű modellek egyszerűbb médiavevője nem tartalmaz DVB-T tunert és az analóg tunerhez sincs NexTView műsorkalauz, csak egy HDMI bemenete van és nincs PC bemenete, SR+ csatlakozója, fejhallgató és mélysugárzó kimenete, PC-kártya nyílása, valamint nincs kép a képben és kéttős kép funkciója sem.

6G-black_crystal.jpg
A 6G plazma TV-k igazi újdonsága a Black Crystal PDP panel. Ennek a panelnek a frontüveglapjára, a „gödröcskét” – ahol gázkisülés zajlik – lezáró oldalra egy „Emission Crystal Layer” elnevezésű tökéletesített kristályszerkezetű réteget visznek fel. A plazma panelen – a fénycsőhöz hasonlóan – az elektromos energiával gerjesztett, gödröcskékbe zárt gáz plazmaállapotba kerül – innen a „plazma” elnevezés – és ennek a gázkisülésnek az UV sugárzása a gödröcskék falán lévő foszforréteget bombázva kelti a látható fényt. Az eddigi tökéletlen kristályszerkezetű védőréteggel szemben az „Emission Crystal Layer”-el lezárt gödröcskékben drámaian sikerült javítani a gázkisülés stabilitását, növelni a kisülés UV sugárzását, és megháromszorozni a gázkisülési reakciót. A stabilabb és kézben tarthatóbb gázkisülés csökkenti a nem kívánt fénykibocsátást, s így „a feketék még feketébbek”, a képek kontrasztosabbak, élesebbek. A nagyobb UV sugárzás révén jobb a fényhatásfok, azaz az egységnyi teljesítményre eső fényerő (2,2 lm/W) vagyis fényesebb a kép. Az összességében jobb energia-hatásfok miatt a Black Crystal panelt a világon elsőként kevesebb alkatrészből álló, egyoldalas áramkör hajtja meg. A 6G plazma TV-k átlagos teljesítményfelvétele az új panellel azonos szinten van az azonos képméretű LCD TV-kével.

Az 5G Pioneer PDP panelekben már alkalmazott mély bordázattal elválasztott gödröcskék és a közvetlenül a panel front üveglapján lévő filmtípusú színszűrő továbbra is jótékonyan befolyásolja a képminőséget. A mély bordák ugyanis meggátolják a szomszédos gödröcskékből származó fény egy másik „subpixelre” való átszűrődését, a felesleges légréstől mentes színszűrő pedig világosban is jobb kontrasztú, jobb fényvisszaverő képességű, jobb színhűségű, képkettőződéstől mentes, élesebb képet eredményez.

Az új Pure Drive2 képjavító technológiával egy külön cikkben foglakozunk majd.

Az új 6G plazma TV-k már szeptemberben kaphatóak lesznek, árukról még nincs pontos információ.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .