Sharp: bemutatkozott a második generációs 8K TV

Az IFA 2018 kiállításon bemutatott számos 8K TV között ott volt a Sharp „második generációs 8K TV” prototípusa is, ami jövőre Európában is kapható lesz.


A tajvani Foxconn tulajdonában lévő Sharp újra meghatározó TV márka kíván lenni és vezető szerepet kíván betölteni a 8K TV-k terén. Nem véletlenül kezdte el a cég talán kicsit túl korán forgalmazni a világ első 8K monitorát, az LV-70X500E-t.

A Sharp következő, második generációs 8K TV verziója, az AQUOS AX1 széria lesz a márka történetében az első, mely HDMI 2.1 szabványnak megfelelő bemenettel 8K videojel fogadására is alkalmas lesz. Az LCD technológiájú készülékek támogatják a nagy dinamikatartományú (HDR) képmegjelenítést és természetesen működik bennük 8K felskálázás is.

Sascha Lange a Sharp marketing és értékesítési vezetője szerint: „A 8K nem a jövő, mert már itt van. Az új 60” 70” és 80” (152, 177 és 203 cm) képátlójú Sharp 8K AQUOS TV hamarosan itt lesz. Japánban idén később kerül forgalomba, és azzal a szándékkal, hogy jövő év elején Európában és az USA-ban is elindul (az értékesítés).”

A Berlinben bemutatott AQUOS AX1 szériájú TV-kről a Sharp nem közölt műszaki részleteket, de valószínűleg azokban a gyártó VA típusú „UV2A II” LCD paneljét többzónás szabályzott háttérvilágítással kombinálják.

Helyszíni beszámolók szerint a készülékek képernyői még kihívásokkal teli jelenetekben is mély feketéket és intenzív színeket jelenítettek meg. A Sharp a japán NHK műsorszolgáltató együttműködésével készített natív 8K tartalmat használt a készülékek bemutatásához, és a látottakat többen dicsérték, főként a mély feketék és az intenzív színek miatt. Az új 8K TV-k képminőség szempontjából jelentős előrelépést mutattak az első generációs készülékhez képest, és a látottak alapján úgy tűnik erős versenytársai lehetnek a Samsung 8K TV-inek.

Kapcsolódó tartalmak kereséséhez az alábbi címkék használatát javasoljuk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .