2019-ben indul az Apple streaming szolgáltatása?

Meg nem erősített hírek szerint az Apple jövőre több mint 100 országban elindítja streaming videoszolgáltatását, és a cég együtt kínál majd híreket, zenét és más televíziók műsorait.


Az előfizetéses webes híroldal, a The Information közlése szerint, az Apple azt tervezi, hogy 2019-ben több mint 100 országban elindítja televíziós előfizetői streaming videoszolgáltatását. Ezzel kapcsolatban még májusban elsőként a Bloomberg adott hírt, de a megvalósítás időpontja nélkül.

Az Apple tehát azon dolgozik, hogy új TV-szolgáltatást indítson az USA-ban a jövő év első felében, és az alkalmazást aztán világszerte elérhetővé tegye. A streaming szolgáltatás részeként az Apple saját gyártású műsorai – melyek előállítói között szerepel állítólag Oprah Winfrey és a Sesame Workshop is, és egy milliárd dollárt (kb. 280 milliár Ft) költenek rájuk – ingyen lesznek elérhetőek az Apple eszköz tulajdonosai számára. A szolgáltatás másrészt lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy más cégek TV-előfizetéseihez is csatlakozhassanak a „TV” alkalmazáson keresztül és közvetlenül érhessék el azok tartalmait. Vagyis ez ugyanúgy működne, ahogyan az Amazon Prime Video előfizetők az USA-ban, az Egyesült Királyság, Németországban és Japánban az Amazon Channels jóvoltából előfizethetnek és hozzáférhetnek más tévécsatornákhoz is.

A Cupertino-i cég szóvivője nem kommentálta a hírt, de az Apple nyilván nem késlekedhet tovább, ha utol kívánja érni versenytársait, melyek már hosszú évek óta működtetik streaming szolgáltatásaikat, az Amazon Prime Video 200 országban, a Netflix 190 országban.

Kapcsolódó tartalmak kereséséhez az alábbi címkék használatát javasoljuk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..