8K Association: már több mint 70 minősített 8K TV

A 8K Association, 8K TV technológia követelményeinek népszerűsítését és szabványosítását szolgáló szövetség szerint soha ennyi 8K TV-ből nem válogathattak a vásárlók.


A 8K Association (8KA) közleménye szerint már több mint hetven 8K TV minősített a szövetség. Ezek közül közel 50 2021 első feléig újonnan bevezetett modellt a világ 3 „vezető tévémárkájától”, melyek a Hisense, a Samsung és a TCL.

8K Association 8K TV

A 8KA azt mondja, hogy a szövetség által lassan két éve felállított „teljesítmény-specifikáció”, majd az az alapján elindított 8K Association Certified minősítési program – mely a kiválasztott készülék megfelelőségéről tájékoztatja a fogyasztókat – sikeres.

A közleményben megnyilatkozó cégek képviselői szerint pedig a 8K idén már tényleg ott van a fősodorban, a fogyasztók egyre jobban érdeklődnek iránta és sokkal több 8K TV közül választhatnak, ha emellett döntenek, a gyártók pedig profitálnak belőle.

A minősítési műszaki specifikáció előírásai kiterjednek a 8K bemeneti paraméterekre (bitfelbontás, képsebesség, szín- mintavételezés), a megjelenítési teljesítményre (felbontás, csúcsfényesség, fekete szint, színskála, fehér pont), valamint az interfész- és médiaformátumokra (nagy dinamikatartomány, videodekódolás).

A szövetség támogatói szerin a vásárlók biztosak lehetnek abban, hogy az előírásokat teljesítő megvásárolt 8K TV biztosít egy bizonyos teljesítményszintet, így nem kidobott az érte kifizetett tetemes pénzösszeg.

A 8K Association tevékenységének kritikája viszont, hogy még egyetlen LG Electronics vagy Sony által gyártott 8K TV-t nem minősített, pedig ezek is kínálnak ilyen csúcskategóriás készülékeket.

Ezek a cégek voltak az elsők, melyek 8K TV-ikhez a Consumer Technology Association (CTA) 8K Ultra HD specifikációját és megjelölését használták, ami megköveteli, hogy „a képernyőnek 1 x 1-es pixelrács-mintát használva minimum 50% kontrasztmodulációt kell teljesítenie”.

A kontrasztmoduláció a képernyő „látható felbontását” méri, vagyis azt, hogy a képernyőn a néző hány pixelt láthat. A szabványt létrehozói szerint egyes képernyők nem mindig tükrözik vizuálisan azt a nagy felbontást, amit állítanak. Ha a szomszédos pixelek egymástól való megkülönböztethetőségére jellemző kontrasztmoduláció (Contrast Modulation, rövidítve: CM) mértéke 50%-nál alacsonyabb, akkor a TV valójában nem képes a pixelekben megadott teljes felbontását reprodukálni.

Az LG és a Sony 8K TV-i megfelelnek ennek a fenti minimális CM mértéknek. Az LG tavaly ezt meglovagolva „Real 8K” TV-ként kezdte forgalmazni SIGNATURE OLED és NanoCell 8K készülékeit.

A fogyasztók többségét ez a vita feltehetően nem érdekli, és valójában sokan gondolják úgy, hogy a 8K felbontás aligha éri meg, mert csak hatalmas képernyőn és közel nézve a TV-t érzékelhető a nagyobb felbontásból adódó különbség. Ráadásul bár az árak csökkennek, de a 8K TV-k még mindig elég drágák.

Kapcsolódó tartalmak kereséséhez az alábbi címkék használatát javasoljuk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .