HaziMozi

Európában később lesz kapható a Sony PlayStation 3

1. Oldal

A Sony régen várt játékkonzolja a PlayStation 3 (PS3) európai piaci bevezetését 2007. márciusára halasztották. A késést a Blu-ray Disc meghajtók kék lézer diódájának tömeggyártási problémájával magyarázzák.
Ken Kutaragi a Sony számítógépes szórakoztatási divíziójának vezetője jelentette be a PS3-ra váró európai vásárlók számára nem túl jó hírt, de hozzátette, hogy a konzol az USA-ban és Japánban a már bejelentett novemberi időpontban kerül az üzletekbe.

PS3_300px.jpg
Kutaragi a Blu-ray Disc meghajtókban használatos kék lézer diódák tömeggyártásának problémáját jelölte meg az európai piaci bevezetés késésének okaként. A gyártó továbbra is hatmillió új PS3-at kíván leszállítani jövő márciusig, de 2006. végéig csak az előre jelzetthez képest feleannyit, azaz kétmillió egységet fog piacra vinni. A gyártási probléma azt jelenti, hogy a becsültnél kevesebb konzol lesz kész az amerikai és japán piaci indulás időpontjára.

Kutaragi a Sony tokiói főhadiszállásán beszélt, és elnézést kért a PS3 késéséért, de azt mondta, úgy döntöttek, hogy a karácsonyi bevásárlási roham idején az USA-ra és Japánra koncentrálnak. „Sajnálom, hogy nem tudunk megfelelni az elvárásoknak,” mondta.

Nem először szenved halasztást a PS3. Márciusban a Sony a Blu-ray Disc másolásvédelmi technológiájával kapcsolatos döntések késlekedésére hivatkozva halasztotta el az eredetileg idén tavaszra tervezett piaci megjelenést. A most novemberre tervezett megjelenést kapcsán viszont azt ígérték, hogy a PS3 a világon mindenhol nagyjából egyszerre lesz kapható. A mostani halasztás azt jelenti, hogy az európai „gamer”-ek további négy hónapig várhatnak, míg kézbe vehetik az új konzolt.

Ez persze azt is jelenti, hogy a tavaly óta kapható Microsoft Xbox 360 Európában egy újabb karácsonyi szezonban marad versenytárs nélkül, ráadásul valószínűleg már kapható lesz hozzá az öreg kontinensen is a nagyfelbontású filmlejátszáshoz szükséges opcionális HD-DVD egység.

Kapcsolódó linkek:

Panasonic: a DMP-BD10 Blu-ray Disc lejátszó októbertől már kapható
Sony: még nem gyártják a PS3-at, de jönnek az 50GB-os Blu-ray lemezek
A Blu-ray Disc, HD-DVD formátumháború első hat hete
Az EU nem hivatalosan vizsgálódik a HD-DVD és Blu-ray Disc körül
Hibás a Samsung Blu-ray Disc lejátszó?
A Panasonic és a Philips is hivatalosan bejelentette Blu-ray Disc lejátszóit
Samsung: már az üzletekben az első Blu-ray Disc lejátszó
A Sony és a Pioneer is később jelenik meg első Blu-ray Disc lejátszójával
Sony: a PlayStation 3 november 17-től lesz kapható
Sony: az első műsoros Blu-ray lemezek csak júniusban
Később kerül piacra az első Blu-ray Disc lejátszó
Sony: PlayStation 3 csak novembertől
Május végén piacon a Blu-ray, de nem tudni mikor lesz PlayStation 3
Exit mobile version