Philips: novemberben érkezik az Oreo az Android TV-kre (Frissítve)

A Philips végre elkezdte a 2016-os, 2017-es és 2018-as TV-ken új felhasználói kezelőfelülettel megjelenő Android 8 Oreo ütemezett frissítését.


Frissítés:

A Philips novemberben még szűk körű Android 8 (Oreo) rendszerszoftver-frissítése most már a márka egyre több TV-jét érinti. Az ütemezett frissítés várhatóan valamikor 2019 első negyedévében fejeződik be.

A Philips TV-k tulajdonosai közül minden bizonnyal néhányan a beépített frissítési funkció révén már megkapták Android Oreo-t. A korábbi bejelentés szerint először a 2016-os (01-re végződő modellszámú) aztán a 2017-es (02-re végződő modellszámú) végül a két-tuneres 2018-as (03-ra végződő modellszámú) modellek frissülnek. A TV Vision nem tett közzé, hogy a frissítés milyen változásokkal jár.

A TP Vision által az európai piacra gyártott Philips TV-k között 2015-ben megjelent első Android TV-ket, valamint a még korábbi még mobil Android alapú készülékeket az Android Oreo frissítés nem érinti.

A frissítés a Google Assistant funkció használatát is lehetővé teszi néhány Philips Android TV-n is, a beszédhangvezérlés azonban nem sok nyelvet támogat.

A Philips TV-k a frissítés menüben ellenőrizhetik, hogy elérhető-e az Android Oreo frissítés. Ha az nem elérhető, akkor megvárható az online frissítés, vagy fel lehet keresni a márka támogatási oldalát, és megnézni, hogy van-e letölthető frissítés USB tárolóra.

2018. szeptember 5.:

Az Android 8 (Oreo) kétségtelenül a legjelentősebb szoftverfrissítés a Google Android TV bejelentése óta. Az új verzió teljesen megújult felhasználói kezelőfelületet kínál, ami a tartalmakat helyezi a kezdőképernyő előterébe és központjába.

A Google tavaly ősszel kiadott szoftverének implementálásra több mint egy évet kellett várni. Piotr Herod, a TP Vision Smart TV menedzsere elmondása szerint: „számunkra elsődleges fontosságú a stabilitás”, és hozzátette, hogy a tévégyártóknak több időre van szükségük a tuner funkciók új Android verziókkal való integrálásához. Elismerte, hogy a korábbi frissítések problémásak voltak, de a Philips reméli, hogy ezúttal elkerülheti ezeket. A cég először csak néhány országban, kicsiben (1.000 – 2.000 készüléken) kezdi meg a frissítést, hogy felmérje annak eredményeit, s csak ezután teszik közzé a szoftvert fokozatosan a többi készülékhez és régióban. A frissítés novemberben kezdődik és az év végéig tart, egyes készülékeknél a jövő első negyedévig.

Az Oreo frissítést először a 2016-os (01-re végződő modellszámú) aztán a 2017-es (02-re végződő modellszámú) majd a 2018-as (03-ra végződő modellszámú) Philips Android TV-k kapják meg. A két hangolóegységgel (tuner) rendelkező OLED803 és OLED903 szériák modelljei kapják meg utoljára Oreo frissítést. A Philips 2015-ben piacra került első Android TV-i nem frissülnek az Oreo-ra.

A megújult felhasználói kezelőfelületen kívül az Android 8 Oreo újdonsága a „Play Next” funkció, ami új tartalmakat mutat és ajánl. A tévégyártók nem módosíthatnak a kezelőfelületen, de saját tartalomsorokat adhatnak hozzá. A Philips Oreo verziójában lesz egy márka-centrikus tartalomsor, ahogy a felhasználók is hozzáadhatnak vagy eltávolíthatnak ilyen sorokat.

A Google Assistant funkció az Oreo frissítéssel együtt érkezik a 2017-es és 2018-as Philips TV-kre. Az IFA 2018 kiállításon be is mutatták, hogy miként az miként használható csatlakoztatott otthoni készülékekkel és Google Home hangsugárzóval. A beszédhangvezérlés lehetővé teszi tartalmak keresését és a videolejátszás vezérlését (lejátszás, szünet stb.). A funkció kezdetben angol és francia nyelven ért, a további nyelvek támogatása a jövőben várható.

A 2018-as Philips Android TV-k az Amazon Alexa hangvezérlését is támogatják.

Kapcsolódó tartalmak kereséséhez az alábbi címkék használatát javasoljuk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .