A Quixel Research amerikai piackutató cég szerint a korszerű képmegjelenítők amerikai piacán most újra a plazma TV-ből adják el a legtöbbet, de továbbra is népszerűek az mikrodisplay HVTV-k és jól fogynak az LCD TV-k is.
SED panel az IFA-n zárt ajtók mögött
A Toshiba egyelőre csak zárt ajtók mögött, újságíróknak és VIP vendégeinek volt hajlandó bemutatni vadonatúj Surface Conduction Electron Emitter Display (SED) technológiájú paneljének prototípusát. A titkolózásnak lehetnek érthető okai.
Az EISA 2005-2006-os díjazottjai
Az alábbiakban az EISA hivatalos honlapja alapján, az ott szereplő indoklásokból kiemelt tulajdonságaikkal együtt ismertetjük a házi-mozi szempontjából fontos díjazottakat.
LCD és plazma TV-k árversenyben
A DisplayBank koreai piackutató cég elemzése szerint az LCD TV-k áresése az utóbbi hónapokban felgyorsult, s ennek következtében azok ára egyre versenyképesebb a nagyobb képméretű készülékek esetében is.
DLP újdonságok az InfoComm 2005 kapcsán
A múlt héten Las Vegasban lezajlott InfoComm 2005 konferencián és kiállításon mutatták be a Texas Instruments DLP mikrodisplay technológiájának újdonságait, a BrilliantColor technológiát és az új .65WXGA DMD chip-et.
Samsung 102 centis amorf szilícium alapú OLED képernyő
A Samsung Electronics által kifejlesztett aktív mátrix OLED panel a világon az első, mely egy darabban állíja elő 102 cm képátlót.
Plazma TV eladások a tavalyi utolsó negyedévben
Miközben számos neves gyártó lassan kivonul a plazma panelek (PDP) és plazma TV-k piacáról az eladások a 2004-es év végen még dinamikus növekedést mutatnak.
LCD TV eladások a tavalyi utolsó negyedévben
Az LCD TV-k 2004. év végi eladását az egyre korszerűbb és nagyobb gyártási kapacitások kiépültével mind vonzóbb váló áruk segítette.
Összefog a Hitachi és a Panasonic a plazmaképernyő üzletben
A Hitachi Ltd. és a Panasonic márkájáról ismert Matsushita Electric Industrial Co., Ltd. bejelentése szerint, a két cég egyesíti erőit a plazma TV piac további fejlődése és bővítése érdekében.
A Toshiba leállítja a plazma TV-k gyártását
1. Oldal A Yomiuri Shimbun japán újság szerint a Toshiba kiszáll a plazma televíziók piacáról és a következő nyáron megkezdené a felületi-vezetéses elektron-emittáló azaz SED panelek gyártását 100 centiméternél nagyobb képernyőjű síkképernyős TV-khez.A Toshiba a második jelentős elektronikai készülékgyártó, mely bejelentette, hogy visszavonul a plazma TV piacról, a Sony hasonló következtetésekre okot adó közleményei után.A …
