TV világpiac: 14 éve élen a Samsung

2019-ben, s így immár 14 éve megszakítás nélkül a Samsung a TV világpiac vezető márkája, de a kínai tévégyártók feljövőben vannak.


2006-ban lett először a Samsung a TV világpiac vezető márkája, amikor már több TV-t adott el, mint az addigi piacvezető Sony. Egy évvel korábban egyébként még hat japán márka tartozott az első tízbe.

Az észak-koreai Yonhap hírügynökségre hivatkozva a Korea Herald közöl részleteket a TV világpiac IHS Markit piacelemző által publikált 2019-es adataiból. Ezek szerint 2019-ben a mennyiségi részesedést (a fenti ábrán a Unit share fül) tekintve a Samsung 19,8%-ot tudhatott magáénak, mögötte az LG 12,2%, a TCL 9,2% részarányt szerzett. Az első 5 legtöbb TV-t eladó gyártó között három kínai (TCL, Hisense, Xiaomi), melyek most már belföldi piacukon kívül is kezdik megvetni lábukat, ami némileg gyengítette a Samsung vezető szerepét. Ezt mutatja, hogy az IHS Markit adatai szerint a világszerte eladott televíziókészülékekből a Samsung 2014-ben még 22,5%-kal, 2015-ben pedig 21,0%-kal részesedett.

A Samsung piacvezető szerepét még nyilvánvalóbban mutatja 30,9%-os bevételi részesedése (az ábrán a Revenue share fül), ami 1,8 százalékponttal több, mint 2018-as eredménye. A bevételi rangsor második helyén a már több mint 5 millió OLED TV-t eladó LG áll, a harmadik pedig az a Sony, amelyik a darabszámot tekintve már nincs a top 5 tévégyártó között.

A Samsung sikerét iparági megfigyelők a cég által a 2018-hoz képest több mint megkétszerezett QLED TV értékesítésének tulajdonítják. A 2019-ben elkelt 5,32 millió QLED TV a Samsung teljes TV eladásának 12,1%-át képviseli. 2018-ban ez még csak 6,3% volt.

Az IHS Markit adatai azt is mutatják, hogy a 2019. során eladott OLED TV-k száma elérte a 3 milliót, vagyis ez a dinamikus növekedés éve volt az ilyen TV-k gyártóinak, különösen az OLED TV-k piacán domináns LG-nek.

A több mint 2.500 dollárba (kb. 770.000 Ft) kerülő prémium TV-k piacán 2019-ben a Samsung 52,4%-os részesedést szerzett, jóval fölülmúlva a Sony 24,7%-át. Ez egybevág azzal, hogy a Samsung vezet az ultra nagy 190 cm (75 hüvelyk) feletti TV-k szegmensében is, 49,6%-os részesedéssel.

Noha az IHS Markit erre vonatkozóan nem közöl adatokat, de becslések szerint a 2019-ben világszerte eladott TV-k száma körülbelül 215 millió volt.

Kapcsolódó tartalmak kereséséhez az alábbi címkék használatát javasoljuk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .