Egyre többen állnak a Blu-ray formátum mögé (Frissítve)

1. Oldal

A formátumháború végének közeledtét jelezheti, hogy a Netlflix internetes videó kölcsönző és az egyik legjelentősebb egyesült-államokbeli elektronikai kiskereskedelmi üzletlánc a Best Buy is már a Blu-ray formátumot támogatja.

Miután a nagy hollywoodi filmstúdiók közül kettő kivételével már mind a Blu-ray formátum kizárólagos támogatója – a Warner filmjei május végéig még HD DVD lemezen is megjelennek a Blu-ray kiadást követően – most már más, a lemezek vagy lejátszók forgalmazásában érdekelt cégek is a kezdenek felsorakozni a Blu-ray formátum mögött.

Netflix.jpgAz USA legnagyobb internetes videó kölcsönzője a Netlflix a hét elején jelentette be, hogy a jövőben kizárólag Blu-ray nagyfelbontású lemezeket tart majd raktáron, miután a legnagyobb filmstúdiók is ezt a formátumot támogatják. Mindez azt jelenti, hogy a kölcsönző cég a továbbiakban már nem vesz fel kínálatába HD DVD filmeket, csak Blu-ray formában megjelenteket. Az év végéig persze a már készleten már meglévő HD DVD filmek még kölcsönözhetőek, amíg aztán ki nem futnak. A közleményben Ted Sarandos a Netlflix tartalomért felelős vezetője a következőket nyilatkozta: „Most azon a pontos vagyunk, ahol az iparág egy formátum felé űzheti az elvándorlást. Azt várjuk, hogy az összes stúdió Blu-ray filmeket fog publikálni, és a nagyfelbontású DVD lejátszók ára jelentősen csökken majd.”

Best_Buy.jpgA vezető elektronikai kiskereskedelmi lánc, a Best Buy márciustól hozzájárul a Blu-ray Disc mint preferált nagyfelbontású lemezformátum népszerűsítéséhez. Ez azt jelenti, hogy a cég több figyelmet szentel a Blu-ray filmek és lejátszók eladásának üzleteiben és netes értékesítési felületein, valamint marketing támogatását is átcsoportosítja a Blu-ray formátumra. A Best Buy meg nem határozott ideig továbbra is kínál HD DVD hardvereket és szoftvereket üzleteiben és az interneten, de ez a formátum nyilvánvalóan háttérbe szorul a Blu-ray-el szemben. A cég menedzsmentje szerint az egyik formátum melletti nyilvános kiállás szolgálja legjobban a fogyasztókat, és erősíti a nagyfelbontású eladásokat.

„A vásárlók azt mondták, azt akarják tőlünk, hogy segítsünk vezetni az úton”, mondta Brian Dunn a Best Buy elnök-vezérigazgatója. „Mi hallgattunk a vásárlóinkra, és reagáltunk. A Best Buy a Blu-ray-t ajánlja majd, mint preferált formátumot. Döntésünk, hogy reflektorfénybe állítjuk a Blu-ray Disc lejátszókat és más Blu-ray termékeket, erős jelzés vásárlóinknak, hogy hisszük, a Blu-ray a megfelelő választás számukra.”

„Szerencsétlen dolog látni, hogy egy értékes partner, mint a Best Buy a vásárlókat a Blu-ray felé toló döntést hoz,” kommentálta a kiskereskedelmi cég lépését Jodi Sally a HD DVD tábort vezető Toshiba marketing alelnöke. „Ismerjük a Netlflix döntését is, hogy a továbbiakban csak Blu-ray filmeket készletez kölcsönzésre. Ezen fejleményeket figyelembe véve, a Toshiba tovább figyeli a piaci hatásokat és értéket kínál a fogyasztóknak, különösen az összes HD DVD lejátszó legutóbbi árcsökkenésének fényében.”

Friss:

Wall_Mart.jpgA Wal-Mart február 15-ei közleménye szerint a jelentős üzlethálózattal rendelkező kereskedelmi lánc júniusra már csak a Blu-ray Disc formátumot árul. „Hallgattunk fogyasztóinkra, akik vásárlásaikkal a Blu-ray termékek és filmek iránti világos preferenciát mutatnak”, jelentette ki Gary Severson a Wal-Mart illetékes vezető alelnöke a közleményben. A cég gyors döntését és annak időzítését a fogyasztók legjobb érdekével indokolja, s meggyőződése, hogy az „segíti egyszerűsíteni (a fogyasztók) vásárlási döntését, növeli a kínálatot és hosszútávon javítja az elfogadottságot.” A Wal-Mart „folytatja a megmaradt HD DVD termékek értékesítését, de kevesebb, mint 30 napon belül a fogyasztók sokkal több hangsúlyt látnak majd a Blu-ray irányába az üzletekben, a klubhálózatban és online.”


Kapcsolódó linkek:

Toshiba: Európában is csökken a HD DVD lejátszók ára
Toshiba: HD DVD visszavágás a lejátszók és filmek árleszállításával
Első reakciók a Warner kizárólagos Blu-ray Disc támogató döntése kapcsán
A Warner kizárólagosan a Blu-ray Disc formátumot támogatja

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .