A Warner kizárólagosan a Blu-ray Disc formátumot támogatja

1. Oldal

A Warner Bros. Entertainment hivatalos bejelentése szerint ez év májusától már kizárólag csak Blu-ray Disc-en jelentet meg filmeket, ami komoly csapás a HD DVD formátumnak.


A régóta keringő híresztelések tehát beigazolódtak, és a korábbi hivatalos cáfolat ellenére a Warner mégis leállítja a HD DVD lemezek megjelentetését az év során. A stúdió döntését azzal magyarázza, hogy szeretné elősegíteni a formátumháború befejezését, és növelni annak esélyét, hogy a nagy-felbontású lemezeladás gyorsan meghatározó üzletté váljon, valamint hivatkozik a kiskereskedők régi panaszára, miszerint a fogyasztók bizonytalanok a két formátum miatt.

Warner_BD.jpgA stúdió hivatalos sajtóközleménye így szól:

(2008. január 4. – Burbank, Kalifornia) A fogyasztók igényeire reagálva a Warner Bros. Entertainment nagyfelbontású DVD filmjeit kizárólagosan Blu-ray Disc formátumban adja ki ez év egy későbbi időpontjától kezdődően, jelentette be ma Barry Meyer a Warner Bros. elnök-vezérigazgatója és Kevin Tsujihara a Warner Bros. Entertainment elnöke.

„A Warner Bros. kizárólagosan Blu-ray Disc formátumban való megjelenésre vonatkozó lépése hosszú távú stratégiai döntés és a legközvetlenebb módon azt adja a fogyasztóknak, amit akarnak”, mondta Meyer. „A nagy-felbontású DVD lehetősége elveszhet, ha a formátumbizonytalanság tovább tart. Hisszük, hogy a kizárólagos Blu-ray-ben forgalmazás előmozdítja a lehetőséget a tömegpiaci siker számára, és végül előnyös a kiskereskedőknek, gyártóknak, és legfőképpen a fogyasztóknak.”

A Warner Home Video folytatja filmjei kiadását standard DVD formátumban és Blu-ray-n. A standard és Blu-ray megjelenéseket követően rövid késleltetéssel az összes új film továbbra is megjelenik HD DVD-ben is 2008. május végéig.

„A Warner Bros. törekedve, hogy a fogyasztóknak választási lehetőséget nyújtson mindkét nagyfelbontású formátumban gyártott lemezeket, elősegítve az alapvető befogadást és leszorítva a hardverárakat„ mondta Jeff Bewkes Warner Bros. Entertainment anyavállalatának a Time Warner Inc., elnöke és vezérigazgatója, majd hozzátette: „A Warner Bros. mai döntése, hogy egy formátumban forgalmaz a megfelelő időben született, és a legjobb döntés mind a fogyasztók, mind a Time Warner számára.”

„A kétformátumú terep a fogyasztók zavarodottságához és a nagy-felbontás iránti közönyéhez vezetett, mely visszatartotta a technológiát a tömeges befogadás elérésétől, és attól, hogy olyan fontos bevételi forrássá váljon, amilyen lehetne az iparág számára” mondta Tsujihara. „A fogyasztók világosan a Blu-ray-t választották, és hisszük, hogy ennek a preferenciának a felismerése a megfelelő lépés, hogy ezt a nagyszerű házi szórakoztatási élményt elérhetővé tegyük a lehető legszélesebb közönség számára. A Warner Bros. nagyon szorosan együttműködött a Toshiba Corporation-el a nagy-felbontású média támogatásában, és hatalmas tisztelettel vagyunk erőfeszítéseik iránt. Várakozással tekintünk a velük való munkálkodás elé más projekteken a jövőben.”


Mindez tehát azt jelenti, hogy a Warner kiválásával a nyolc nagy hollywoodi filmstúdió közül már csak a Universal Studios és a Paramount/DreamWorks fog HD DVD formátumú filmeket előállítani és piacra vinni. A Warner a kizárólag Blu-ray lemezeket megjelentető Sony Pictures, Walt Disney, 20th Century Fox, MGM és Lionsgate stúdiókhoz csatlakozik.

Kapcsolódó link:

Egyre olcsóbb Blu-ray Disc és HD DVD lejátszók az amerikai piacon
Zajlik az USA-ban is az ünnepi vásárlási szezon, s közben a formátumháború
A Warner cáfol a Blu-ray kizárólagossággal kapcsolatban
Érdekes nyilatkozatok és bejelentések a Blu-ray Fesztiválon
Miért lassabb a vártnál a Blu-ray Disc és HD DVD eladás?
IFA 2007 hírek: a Warner hűséges marad a Blu-ray-hez
Paramount/DreamWorks: a jövőben kizárólag HD DVD-n

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .