A tradicionális brit gitárerősítő-gyártó Marshall a márka népszerűségét kihasználva a Bluetooth hangszórók és fejhallgatók után kínálja a Heston 120 5.1.2 csatornás hangprojektort.
Aki játszott elektromos gitáron vagy csak rock and roll kedvelő annak nem ismeretlen a Marshall márkanév, mert a több mint 60 éves múltú brit gyártó gitárerősítői, gitár-hangládái és gitárkombói a korábbi évek szinte minden rockzenei színpadán feltűntek. A mostanra egy kínai befektetői csoport többségi érdekeltségébe tartozó cég termékkínálata egyre bővül, így a Marshall mindinkább olyan szórakoztatóelektronikai márkává válik, melynek új termékei is sokat merítenek a korábbi gyártmányok jellegzetes formatervezési megoldásaiból.
A márka már TV hangrendszert is kínál, és a most bemutatott első soundbar, a Marshall Heston 120 vizuális jegyei – a három barázdált aranyozott fém tekerőgomb, a felületek szövetborításának textúrája – is a rock and roll kor hangulatát idézik. A Marshall azt is hozzáteszi, hogy a soundbar könnyen javítható és cserélhető alkatrészekből áll.
A Marshall elmondása szerint TV hangtechnikával foglalkozó új vállalkozásukban a Heston 120 csak az első termék, melyet követ majd a feltehetően megfizethetőbb Heston 60 soundbar valamint a hangprojektorokhoz csatlakoztatható külső mélynyomó, a Heston Sub 200, amelynek modellszáma alapján sejthetően más mélynyomók is készülnek majd. Külön hátsó surround hangsugárzókról egyelőre nincs szó, de erre nincs is szükség, mert a Heston 120 az első soundbar, ami tudja a Bluetooth LE Audio specifikációt benne az Auracast sugárzott audióval.
A korábbi Bluetooth szabványok 100-300 milliszekundumos hangkésleltetésével szemben az Auracast késleltetése akár 30 milliszekundum is lehet, ami szinte észlelhetetlen az alacsony frekvenciájú basszusok vagy a térhatású hanghatások esetében. Auracast eszközként a soundbar több diszkrét hangtartalmat sugározhat, vagyis elméletileg két vagy négy surround hangsugárzót, több vezeték-nélküli mélynyomót valamint egy vagy több vezeték-nélküli fejhallgatót vagy hallókészüléket kézelve képes azok mindegyikéhez külön audiobitfolyamot továbbítani.
A Marshall célja tehát, hogy bármely Auracast kész Bluetooth hangszórópárja használható legyen a Heston 120 surround hangsugárzójaként, és akár további Auracast mélynyomót is lehessen használni a basszus hanghatások előállításához.
Tervek szerint kezdetben a Heston 120 egyetlen vezeték-nélküli Marshall mélynyomót támogat majd és később két Auracast képes Marshall Homeline hangszórót lehet majd hozzáadni bal/jobb surround hangsugárzóként, amint azok megkapják az ehhez szükséges tervezett firmware-frissítést. Ezek a Marshall hordozható Bluetooth hangszórók beépített akkumulátoraiknak köszönhetően kábelek nélkül használva akár 20 órán át képesek megszólaltatni a teljesebb házimozi hangzást.
A Marshall Heston 120 beépített 11 hangszórójával – köztük az oldalra és felfelé sugárzókkal – önmagában egy 5.1.2 hangcsatornás konfigurációt valósít meg, mely a Dolby Atmos és a DTS:X formátumok támogatásával szólaltat meg térhangzást.
Az okostelefonos alkalmazással szobakalibrálást is kínáló Heston 120 a cég állítása szerint tévézésre és zenehallgatásra egyaránt alkalmas. A közleményben Anders Olsson, a Marshall vezető termékmenedzsere úgy fogalmaz: „Tudjuk, hogy a soundbar-tulajdonosok zenehallgatásra (is) használják a hangprojektort, pedig a legtöbb soundbar nem alkalmas zenehallgatásra és tévézésre is. Ez adott nekünk okot a létezésre, és lehetőséget arra, hogy igazán ragyogjunk zenei és hangtechnikai örökségünkkel. Több száz órát töltöttünk a Heston 120 finomhangolásával. Fontos volt számunkra, hogy egyenlő időt és energiát fordítsunk a TV-re és a zenére, nem helyezve az egyiket a másik elé.” Az biztos, hogy a két beépített méretes mélyhangszóró és a négy passzívsugárzó intenzív basszusokat ígér.
A zenei streaming kiszolgálására adott az AirPlay 2, a Google Cast, a Spotify Connect és a Tidal Connect támogatás valamint a Bluetooth 5.3 kapcsolat.
A Heston 120 HDMI eARC/ARC porton keresztül csatlakozik a TV-hez, külső műsorforrást pedig HDMI 2.1 bemenetéhez lehet csatlakoztatni, ami a 4K/120Hz felbontású és akár Dolby Vision HDR formátumú videók továbbítására is képes.
A Marshall Heston 120 június elejétől már megvásárolható a cég saját weboldalán 999 € (kb. 405.000 Ft) áron. Más kiskereskedőknél szeptember közepétől lesz elérhető.
Marshall Heston 120 műszaki jellemzői: |
5.1.2 csatornás konfiguráció 11 hangszóróval
|
Támogatott térhangformátumok:
|
Streaming és dekódolt hangformátumok:
|
Audiofunkciók, kezelés:
|
Csatlakozás:
|
Méretek (Szé x Mé x Ma), súly; kialakítás:
|
Kapcsolódó tartalmak kereséséhez az alábbi címkék használatát javasoljuk.