Optoma HD92/HD93: megújul a LED-es házi-mozi csúcsvetítő

1. Oldal

Az Optoma ráncfelvarrást végez LED fényforrású házi-mozi csúcsvetítőjén, aminek két új változata a korábbinál nagyobb fényerőt és magasabb kontrasztarányt ígér.
Egy éve kapható az Optoma LED fényforrású házi-mozi csúcsvetítőjén, a HD91, illetve annak rövidebb vetítési távolsághoz való lencsével szerelt változata, a HD90. A gyártó rövidesen megjelenik a megújított, de alapvetően ugyanarra az egychipes Texas Instruments DLP technológiára és annak is Dark Chip 3 DMD képmodulátorára építi az új vetítőket, mint az elődöket. A HD92 és HD93 az új vagy legalábbis áthangolt LED fényforrásokkal és azok IV. generációs „Dynamic Black” képkockánkénti dinamikus fényszabályzásával, valamivel nagyobb fényerőt és magasabb kontrasztarányt produkálnak.

Optoma HD92-HD93.jpg
A HD92 és a HD93 közötti legfontosabb különbség a két vetítő lencséjének vetítési arányában van. Ha mindkettővel egy 240 centi széles képet szeretnénk vetíteni, akkor ahhoz a HD92 -őt 292 és 364 cm közötti, a HD93-at 360 és 693 cm közötti távolságban kell elhelyezni a vetítővászontól. A projektor tervezett elhelyezésétől függően kell tehát választani a két modell közül. Nem meglepő az sem, hogy a rövidebb távolságból vetítő HD92 nagyobb, maximum 1.500 lumen, míg a távolabbról vetítő HD93 legfeljebb 1.200 lumen fényáramot állítanak elő.

A projektorok LED fényforrásai továbbra is kiváló színtelítettséget és magas fényerőt biztosítanak, mégpedig hosszúideig és egyenletesen 20.000 órás specifikált élettartammal, de azok valamiben azért eltérnek az elődmodellekben alkalmazottakból, amelyek a tesztek szerint a Rec.709 (NTSC) szabvány által előírtnál sokkal szélesebb, kalibrálhatatlan színteret produkálnak. A HD92/HD93 LED-ei feltehetően jobb hatásfokkal állítják elő a fényt, de a Rec.709 (NTSC) szabványnál nem sokkal szélesebb színtartománnyal.

Az új vetítők is alkalmasak 3D képmegjelenítésre DLP-Link vagy rádiófrekvenciával szinkronizált aktív 3D képzáró szemüvegen át, 144 Hz-es képfrissítéssel. A 3D formátumú jelet két HDMI 1.4a bemenet fogadja.

A vetítőkbe épített IV. generációs „Pure Engine” képfeldolgozás is változatlanul kínál „Ultra Detail” képrészlet gazdagítást, „Pure Motion” mozgásmegjelenítés javítást és „Pure Color” élénk és természetes színeket, ami a CMS színmenedzselő rendszerrel biztosít pontos kontrolt a színreprodukció felett.

Azt még nem tudni, hogy a HD92 és a HD93 mikor és mennyiért lesznek kaphatóak.

A HD92/HD93 fontosabb jellemzői:

• 16,5 mm-es (0,65 inch) DarkChip 3 DMD
• Sajátfelbontás: 1080p (1.920 x 1.080 pixel)
• Fényerő: 1.500/1.200 ANSI lumen
• Kontrasztarány Dynamic Black IV-el: 600.000:1
• LED fényforrás 20.000 óra élettartammal
• Lencseeltolás: függőlegesen +/- 60, vízszintesen +/-10%
• 1,22-1,52:1/1,5-2,89:1 vetítési arány
• 3D Ready DLP-Link és ZF2100 rendszerrel RF szinkronizált szemüveggel
• 3D formátumok: 1080p24Hz, 720p50/60Hz Frame Packing/Top-and-Bottom, 1080i/720p50/60Hz Side-by-Side/Top-and-Bottom
• Real 2D-3D konverzió
• Zajszint: 23 dB (Standard üzemmódban)
• Funkciók: CMS színmenedzselő rendszer, UltraDetail PureMotion, PureColor, HDMI Link, Anamorfikus lencse
• Csatlakozók: 2x HDMI 1.4a, VGA (PC RGB/YPbPr), komponens és kompozit videó bemenetek; 3D-Sync Out (3-Pin VESA), 2x 12V Trigger, USB-A 5V táp kimenetek; RS232 vezérlő port

Kapcsolódó linkek:

Optoma: házi-mozi és más audió termékek a kínálatban
Optoma H111: új nagyfényerejű HD-Ready 3D házi vetítő
Optoma HD36: újabb 1080p felbontású vetítő otthoni célra
Optoma HD26, GT1080: két új Full HD házi szórakoztató vetítő
Optoma HD50: az új 1080p 3D házi szórakoztató vetítő (Frissítve)
Optoma HD90: a LED-es házi-mozi vetítő új optikával
Optoma HD91: késik a LED-es 1080p házi-mozi vetítő

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .