Philips: okos TV-k Android operációs rendszerrel

1. Oldal

A TP Vision Philips márkanéven piacra kerülő idei okost TV-i közül a felsőkategóriás modellekbe Android operációs rendszer kerül, amitől a gyártó azok jobb piaci fogadtatását reméli.
Még a CES 2014 kiállításon jelentette be a TP Vision, hogy megújítja okos TV-it, és Android operációs rendszerrel ruházza fel azokat. Az első ilyen TV 2014 második negyedévében kerül forgalomba elsődlegesen Európában és Oroszországban.

Philips_TV_Android.jpg
A kiadott sajtóközlemény szerint: „2014-ben kezdjük kínálni a csúcskategóriás Philips TV-ket Android-dal, és majd más szegmensekre is kiterjesztjük azt. Az Android kínálatával arra számítunk, hogy a fogyasztók értékítélete gyorsan fog nőni, és így az ilyen termékek kereslete is. 2015-ben, a legtöbb okostévénkben már Android működik majd.”

Táblagépeken és okostelefonokon az Android nem újdonság és egyre népszerűbb. A nagyképernyős TV és meglévő Smart TV funkciói kombinációja az Android teljesítményével, gyorsaságával, hatékony erőforrás kihasználásával, intelligens együttműködési lehetőségeivel, és az elérhető alkalmazásokra és tartalmakra is tekintettel, a gyártó szerint csak erősödhet a készülék központi szórakoztató szerepe.

A Philips Android-dal kiegészülő Smart TV-i a gyártó meglévő alkalmazásai mellé a Google Play Store kínálatát is elérhetővé teszik. Ráadásul az Android operációs rendszerrel és az új négymagos processzorral a Philips TV-k nagyképernyős játékgéppé válhatnak.

Azt még nem tudni, hogy milyen következményekkel jár mindez a márka már eladott okos TV-ire. Az tudott, hogy a TP Vision Philips tagja az egyre bővülő Smart TV Alliance szövetségnek, de lehet, hogy a Philips TV-ken jelenleg használt platform lassan kifut majd és több új alkalmazást már nem fejlesztenek rá.

Kapcsolódó linkek:

IFA 2013: íme, a Philips 9000-es sorozatú Ultra HD TV-k
Philips Elevation: ultra-vékony TV négy oldalán Ambilight-al
Philips DesignLine: TV falnak támasztható üveglapból
Philips: információk a 2013-as TV-iről
Csatlakozik a Smart TV Szövetséghez a Panasonic is
Philips TV-k lesznek még, de más gyártja majd azokat

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .