A Kodak „green dopant” technológiájú anyagával alacsony energia-felvételű, színes és akár 65.000 órás élettartamú OLED képernyők állíthatóak elő.
Közös OLED fejlesztés japán állami támogatással
A Sony és más japán vállalatok kormánytámogatással fognak össze a nagyméretű, TV céljára alkalmazható szerves fénykibocsátó diódás azaz OLED képernyők előállításához szükségek kulcstechnológiák közös fejlesztésére.
Panasonic: 94 centis (37 inch) OLED TV három éven belül?
Japánban megjelent sajtójelentés szerint a Panasonic jól halad szerves a fénykibocsátó diódás, azaz OLED panelek üzleti célú fejlesztésével, és azt tervezi, hogy 94 centis képátlójú OLED képernyője három éven belül kapható lesz.
Az első kapható OLED TV élettartama kérdéses
Az első kereskedelmi forgalomba került OLED TV a Sony XEL-1 megjelenése óta a figyelem középpontjában áll. Már szétszedték, elemezték a készüléket, és felmerült, hogy tulajdonosaik nem élvezhetik elég sokáig annak képét.
Sony: jelentős összeg OLED paneltechnológiára
A Sony 22 milliárd yent (kb. 37 milliárd Ft) költ majd közepes és nagyméretű szerves fénykibocsátó diódás, azaz OLED panelek gyártási technológiájának kifejlesztésére.
OLED: új technológiai megoldással megduplázott élettartam
Az OLED képernyők kétségtelenül rendkívüli képminőséget nyújtanak, de élettartamuk viszonylag rövid. A kibocsátott fény jobb felhasználásával erre talált megoldást a Toshiba Matsushita Display Technology cég.
A Toshiba későbbre halasztotta OLED TV-je piaci megjelenését
A Toshiba bejelentette, hogy egyelőre félreteszi a szerves fénykibocsátó diódás (OLED) képernyőjű ultra-vékony TV 2009-2010-re tervezett megjelenését a tömeggyártás költsége miatt.
SED: a Canon már inkább az OLED-ben lát fantáziát?
Nagy a csend az ígéretes képminőséget nyújtó Surface-conduction Electron-emitter Display (SED) körül, de az eddig a technológiát fejlesztő Canon alternatívaként OLED fejlesztésben jártas cégbe vásárolja be magát.
Sony: az első OLED TV decemberben kerül piacra
A Sony hivatalos bejelentése szerint december 1-től megvásárolható a világ első, ultra-vékony síkpaneles TV-je, mely a képet OLED-ekkel, azaz szerves fénykibocsátó diódákkal állítja elő.
2012-től már versenyre kel az OLED TV az LCD TV-vel
A DisplaySearch piackutató és elemző cég előrejelzése szerint 2011-ben már 3 millió szerves fénykibocsátó TV panel szállítása várható.