CES 2018: a Samsung 8K, az LG feltekerhető TV-t mutat be

Koreai sajtóértesülés szerint a CES 2018 kiállításra a Samsung egy 2,5 méternél (100”) nagyobb 8K TV-vel készül, az LG pedig az első Crystal Sound OLED TV és egy feltekerhető TV bemutatását tervezi.


A koreai ET News többnyire megbízható információi szerint, az ország két nagy rivális márkája az LG és a Samsung számos TV-s innovációval készül a jövő havi Las Vegas-i CES 2018 kiállításra.

Az ET News tudni véli, hogy a Samsung egy „100 hüvelyknél (254 cm) is nagyobb super-large QLED TV” bemutatására készül, és LCD TV-iben újra alkalmazza majd a helyi fényszabályzás technológiáját a jobb feketeszintek elérése érdekében. Az utóbbit igazolja a Samsung erre vonatkozó márkavédjegy bejegyzése is.

Ahogy erről már szintén napvilágot látott egy korábbi híresztelés, a Samsung először mutat majd be saját fényt kibocsátó parányi fénykibocsátó diódák alkotta képpontokból álló MicroLED képernyőt. Ez az új technológia sok szempontból hasonlít az OLED-re, de attól eltérően a mikro LED-ekben szervetlen anyagokat használnak.

Végül a riport szerint a Samsung be kívánja mutatni első „8K QLED TV-jét” is.

Az ETNews az LG CES2018-ra tervezett készülékeiről is beszámol. Várhatóan bemutatkozik a márka első „Crystal Sound OLED (CSO)” TV-je. Ezt a hangsugárzó technológiát, mely a képernyőt membránként használva kelti a hangot elsőként a Sony BRAVIA A1 OLED TV-k alkalmazták. A riport szerint az LG azzal finomította a technológiát, hogy az „képes érzékelni a nézők elhelyezkedését és a hangot a megfelelő irányba küldi”.

Az LG várhatóan bővülő OLED TV kínálatot vonultat majd fel, és tovább nyomul a falra tapadó „tapéta OLED” koncepcióval, amit a mainál (164 cm/65”) kisebb képernyőméretben is bemutat. Mindezek megfelelnek a cég által már korábban nyilvánosságot látott várakozásoknak.

Az ETNews állítólag azt is tudja, hogy az LG bemutat egy feltekerhető TV-t, feltételezhetőleg OLED technológiával, de lehet hogy ez is és a többi említett prototípusú TV is csak zárt ajtók mögött lesz látható a versenytársak kíváncsiságát elkerülendő.

A cikkben egy iparági képviselő megállapítja: „A jövő évi prémium TV piac is a QLED és az OLED TV-k közötti szembenállásról szól. A következő generációs TV-technológiák, mint például a mikro LED és a feltekerhető képernyő fejlesztésével várható, hogy 2019-től kezdődően új termékek lesznek a TV piacon.”

Kapcsolódó tartalmak kereséséhez az alábbi címkék használatát javasoljuk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .