Háború a filmforgalmazás szabályát felrúgó Universal ellen

A filmforgalmazás eddig rendjétől eltérni készülő Universal filmjeit többé nem játssza az AMC, a világ legnagyobb mozilánca és ezzel fenyeget a második legnagyobb is.


A feszültségek az AMC és az Universal Pictures között odáig fajultak, hogy a világ legnagyobb mozilánca múlt kedden bejelentette többé nem játssza Hollywood egyik legnagyobb stúdiójának filmjeit – számol be róla a Hollywood Reporter.

A hadüzenet azután érkezett, hogy a WSJ közzétett az Universal győzelmi jelentését a Trollok a világ körül (Trolls World Tour) vártnál nagyobb sikeréről. Amikor a múlt hónapban világossá vált, hogy a moziknak a koronavírus-járvány kitörése miatt be kell zárniuk, a stúdió úgy döntött, hogy a „Trollok” új animációs epizódjának április 10-i világpremierjével egy időben azt az otthoni forgalmazás számára is elérhetővé teszi a legnépszerűbb online prémium filmkölcsönző szolgáltatásokon az ország néhány autósmozija mellett.

A mozisok már akkor felhúzták a szemöldöküket, különösen azért, mert az Universal a bezárás hatálybalépése előtt megtette bejelentését, ám végül elfogadták azt, tekintettel a körülményekre és abban az általános hitben, hogy a stúdiók egyébként megvárják legjobban várt filmjeik bemutatásával, míg a multiplexek újra megnyílnak. Az AMC azután jelentette be bojkottját, hogy az NBCUniversal vezérigazgatója, Jeff Shell kedden azt mondta a Wall Street Journalnak: „Amint a filmszínházak újra megnyílnak, várhatóan mindkét formátumban megjelennek a filmek.” Vagyis az Universal a járvány lecsengése után is egyidejűleg teszi elérhetővé filmjeit a mozikban és a prémium online videós kölcsönzésben (VOD).

A moziüzemeltetők érthető módon nyílt hadüzenetként értelmezték Shell szavait, főleg miután egy nappal korábban az Universal bejelentette, hogy Pete Davidson és Judd Apatow komédiája a Staten Island királya (King of Staten Island) júniusban a mozibemutatóval egyidejűleg felkerül a digitális filmkölcsönző platformokra is.

Az AMC elnök-vezérigazgatója Adam Aron elfogadhatatlannak minősítette Shell megjegyzéseit.

„A két cég között jelenleg létező üzleti modell Universal általi radikális megváltoztatása csak hátrányt jelent számunkra, és kategorikusan elfogadhatatlan az AMC Entertainment számára” – áll Aron kedden este a stúdióhoz intézett levelében, melyben bejelentette, hogy a cég mozijaiban betiltják az Universal filmjeit: „Ilyenformán abszolút világosak akarunk lenni, hogy ne legyen semmi kétség. Az AMC úgy véli a javasolt akcióval, hogy egyidejűleg kerülnek (a filmek) az otthonokba és a mozikba, az Universal megszakítja az üzleti modellt és a cégeink közötti kapcsolatot.”

Az Universal Pictures szóvivője a stúdiót védve azt válaszolta, hogy Shell szavait félreértelmezik. „Mindig is hatékonyan szerettünk volna szórakoztatást biztosítani a lehető legszélesebb közönség számára. Abszolút hiszünk a moziélményben, és nem állítottuk ennek ellenkezőjét.”

Az majd kiderül, hogy az Universal a továbbiakban miként viszonyul a mozik eddig sérthetetlen elsődleges filmterjesztési jogához, de az biztos, ha az AMC beváltja fenyegetését, akkor a stúdió filmjei mozivásznak ezreiről tűnnek el, és a világ legnagyobb moziláncával való szakítás sokat vesz ki a stúdió pénztárcájából. A már a világjárvány miatti kényszerű bezárások előtt is pénzügyi nehézségekkel küszködő AMC számára az Universal bojkottja azt jelenti, hogy nem lesz bevétele a legújabb Halálos iramban (Fast & Furious) és Jurassic World filmek bemutatásából. Nemcsak ezen kasszasikerek jegyeladása esik ki, de a mozilátogatók fogyasztása és a promóciós termékek értékesítése is, ami komoly hozzájárulás a mozik bevételeihez.

Adam Aron elmondása szerint az AMC megszakítja a kapcsolatot minden olyan stúdióval, amely „fontolóra veszi a status quo nagybani megváltoztatását”. A Cineworld, a Regal Entertainment mozilánc tulajdonosa némileg kevésbé radikális álláspontot képvisel, de arra figyelmezteti az Universal és más hollywoodi stúdiókat, hogy „nem fog olyan filmeket bemutatni, amelyek nem tartják tiszteletben az ablakot”.

Évtizedek óta zajlik már a vita a filmstúdiók és a mozisok között a filmszínházi időablakról, vagyis arról az időről, ami alatt egy film kizárólag mozikban játszható. Jelenleg ez általában 90 nap, vagyis ennyi ideig kell várni a mozipremiert követően, hogy egy film elérhetővé váljon otthoni forgalmazásban, például az online streaming videokölcsönző szolgáltatásokon. A stúdiók próbálják csökkenteni ezt az időablakot marketingköltségeik csökkentése érdekében. Meggyőződésük, hogy hatékonyabban tudnák elkölteni erre szánt forrásaikat, ha a filmek otthon is bemutathatóak lennének röviddel a mozimegjelenést követően, mert még működnének az azok népszerűsítésére szolgáló kampányok. A moziláncokat azonban attól tartanak, hogy a nézők kevésbé hajlandóak jegyet venni egy filmre, ha azt néhány héttel később a nappalijukban vagy a saját házimozijukban is megnézhetik.

A saját játékfilmeket is gyártó Netflix már lebontotta a hagyományos filmforgalmazási modellt, nem törődve sokak ellenérzéseivel és azzal, hogy filmjeiket nem vetítik a mozik.

A mozisok egyelőre nem hajlandóak engedni, és ha egységesen lépnek fel – márpedig szolidárisnak kell maradniuk egymással, ha meg akarják tartani versenyelőnyüket -, akkor a stúdiók nehezen szállhatnak szembe velük. Még akkor is, ha a mozik befolyása már nem olyan, mint volt. A filmszínházak küszködnek a bérleti díjak kifizetésével és az újranyitás szabályai körüli bizonytalansággal. A tartalmakat, amikért az emberek fizetnek, azonban mégiscsak a stúdiók állítják elő, és ha úgy döntenek, hogy egyes filmeket akár a jelenlegi rendkívüli körülmények miatt, akár más okból egyidejűleg teszik elérhetővé az otthoni és a mozis forgalmazásban, akkor is a vetítést megtagadó mozik veszítik mégiscsak a többet.

A bezárt mozik mellett a Netflix videoszolgáltatás virágzik. A Universal becslése szerint körülbelül 5 millióan kölcsönözték ki a Trollok a világ körül (Trolls World Tour) digitális online változatát, ami megközelítőleg 100 millió dollár (kb. 32 milliárd Ft.) árbevételt jelent. A stúdiók a prémium videokölcsönzési díjakból származó bevételek közel 80% -át megtartják, míg az eladott mozijegyek árának csak a felét kapják meg. Az Universal szerint a „Trollok” folytatása csupán három hét digitális megjelenés után jövedelmezőbb volt, mint az eredeti film teljes öt hónapos észak-amerikai moziforgalmazása. Ezekben a statisztikákban nem szerepelnek a nemzetközi adatok. Elemzők azonban rámutatnak, hogy a Trollok a világ körül (Trolls World Tour) helyzete egyedülálló, mert családi filmként pont rátalált az otthonaikba zárt családokra. Ráadásul teljesen érthető volt a filmhez kapcsolódó rengeteg marketing és a kapcsolódó promóciós termék elkészülte után az Universal lépése.

Más stúdiók is elérhetővé teszik digitálisan az otthoni streaming számára filmjeiket, míg a mozik zárva vannak. De ezek egyelőre nagyrészt élvezik a mozisok bizalmát. Ennek oka, hogy például a Disney és a Warner Bros. egyelőre tiszteletben tartja a filmszínházi időablakot, ráadásul törekszenek arra, hogy tartsák a mozik felé a közelgő filmbemutatókat a nyári filmnaptárban, míg az Universal filmjei bemutatásának nagy részét 2021-re tolta át.

A mozik többsége nem lesz képes kinyitni egészen a nyár végéig, így bőven marad még idő az AMC és az Universal számára, hogy lépéseket tegyenek egymás felé. Az ideiglenes állapot alatt az AMC felhasználhatja az Universal elleni szigorú intézkedését, hogy tárgyaljon egy mindkét felet megnyugtatható egyezségről.

Ha a tartalom a király, akkor a megállapodás szempontjából a stúdiók persze előnyösebb helyzetben vannak, de a mozijegyek eladásából származó bevételek szokványos fele-fele arányú felosztásán lehetne változtatni cserébe az otthoni és a mozis filmforgalmazás rugalmasabbá tételéért, például attól függően, hogy egy film hogy szerepel a bemutatását követően.

Rövidtávon ugyanis ez a háború csak az egzisztenciális válsággal küzdő mozis vállalkozásoknak okoz kárt, és hosszútávon sem nyer vele semelyikük. Jobb lenne hát, ha a mozisok és filmstúdiók megfogadnák Mahatma Gandhi mondását: „A szemet szemért elv teszi a világot vakká.”

Kapcsolódó tartalmak kereséséhez az alábbi címkék használatát javasoljuk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .